Jelenleg még zárva a legtöbb hotel, apartman, a nyár közeledtével és az enyhítések bevezetésével azonban élénkülés várható. Tóth András, a Hotel Szieszta üzemeltetési igazgatója elárulta, ugyan érzékelhetően kevesebb az érdeklődő, de úgy készülnek, hogy e hónap végén, Pünkösdkor már tudnak vendégeket fogadni.
- A pünkösdi hétvégén szeretnék megnyitni, ezt az időpontot már meg is hirdettük, de sok múlik még azon, hogy a kormány milyen intézkedéseket vezet be addig. A nyitást a Magyar Turisztikai Ügynökség kézikönyve alapján fogjuk megtenni, ez meghatározza a vendégek ültetését és a wellness működését is. Nyitási akciókkal szeretnénk toborozni a vendégeket. Alakul a foglaltság, de leginkább a nyár vége és az ősz kecsegtet majd jobb eredményekkel - hangsúlyozta az üzemeltetési igazgató.
Ezt a "csendes" időszakot sikerült egy kis szépülésre-épülésre is kihasználni a hotelben. - Folytattuk a nyílászáró cseréket, ami már korábban is zajlott, cseréljük a külső korlátokat, terasz elválasztókat, és a szálloda külső szigetelésével is gyorsabban tudtunk haladni- mondta Tóth András.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F39%2Fd7%2Fimg-20200511-100200_a4bj.jpg)
A Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint a járvány lecsengését követő fél évben a magyarok 54 százaléka akar belföldön utazni, a többség aktív szabadidős tevékenységet szeretne végezni és fürdőszolgáltatásokat kíván igénybe venni; külföldi utazást a magyarok 23 százaléka tervez.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F45%2F80%2Fimg-20200511-100254_9zi5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5b%2F50%2Fimg-20200511-095748_yywa.jpg)