Rajzverseny a Handlerban

"Az ősz jeles napjai" témakörben kellett alkotásokat készíteniük az általános iskolásoknak a Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolája által szervezett rajzverseny második fordulójában.

Az őszi hangulatot kellett megörökíteniük a diákoknak a csütörtöki megmérettetésen, ahol ennek megfelelően készültek őszi tájképek illetve az évszakhoz kapcsolódó eseményeket ábrázoló alkotások is.

A verseny előtt Gondi Rita, a művészeti munkaközösség vezetője és Szőcs Géza grafikusművész,  a zsűri elnöke köszöntötte a résztvevőket, akik arra ösztönözték a fiatalokat, hogy bátran jelenítsék meg alkotásaikban a témakörhöz kapcsolódó saját látásmódjukat és engedjék szabadra alkotói szabadságukat. Elmondták, hogy fontos értékelési szempont, hogy a témakörhöz kapcsolódjanak az alkotások valamint azt is, hogy kiemelten értékelik a kivitelezések szépségét is. 

A fiatalok nagy lelkesedéssel és aktívan kezdték a munkát, ahol különféle technikákkal is dolgozhattak és ahol szemmel láthatóan megfogadták a köszöntőben elhangzott jó tanácsokat. 

Készültek grafitrajzok, filctollal készült alkotások, festmények, de egyedi " kevert" technikával készülő remekművek is születtek.  


fotó: Leczovics Zsolt

A Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolájának szervezésében történt művészeti rendezvény első fordulójára 69 otthon készített mű érkezett, amelyben az  5-6. és 7-8. osztályos diákok három kategóriában dolgozhatták fel az ősz jeles napjait és amelynek mostani, második fordulójában az iskola tantermeiben készült alkotásokat kellett készíteni. 


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek