Első alkalommal október 4-én, az állatok világnapján a Spuri hívónevű, Atom avatási nevű szolgálati kutya munkáját ismerték el. A Szagolunk és Védünk elnevezésű rangos díjat 2023-ban a négylábú kolléga kutyavezetőjével, Tremmel Nándor rendőr főtörzszászlós, csoportparancsnokkal vehette át a főkapitánytól.
Spurit, a nyolcéves belga juhászkutyát kilenchetes korában választotta ki vezetője, és ezt követően kezdte meg nevelését a szolgálati pályára. Hamar kiderült, hogy született rendőrkutya, mivel szakmai rátermettségét, a díjra való jogosultságát 19 bevetésen 10 embercsempész és 106 határsértő elfogásával bizonyította. Munkája során a személykeresést hatékonyan kiegészítette a kábítószer-keresés is, melyben szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F7_919.jpg)
Tremmel Nándor rendőr főtörzszászlós 1993. március 1-jén kezdte hivatásos szolgálatát az egykori Győri Határőr Igazgatóság Soproni Határrendészeti Kirendeltség állományában. 1996-ban szerzett kutyavezetői képesítést. Szakmai pályafutása alatt eddig hétszer kapott különböző szintű elismerést, utoljára a magyar rendőrség kutyás szolgálata népszerűsítésének, célkitűzései megvalósításának példaértékű végrehajtásáért az Országos Rendőr-főkapitányság részesítette jutalomban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F6_1388.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fc8%2F43%2F9-480.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb8%2F1b%2F1-6068-1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb5%2F51%2F4-2667.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fae%2F87%2F5-2015.jpg)