| 2018. július. 7. | 2 perc olvasás

Régészeti tanösvényt avattak a Kelta ünnepen

A Kelta fesztiválon egész nap színes forgatag várta az érdeklődőket, ahol családi programok, koncertek és kelta bemutatók színesítették a rendezvényt. Átadták a Soproni Parkerdő kilencedik tematikus sétaútját is. A tanösvény a várhelyi út bejáratától a földvárig, nyolc állomáson át, részletes háromnyelvű felirattal, képekkel, illusztrációkkal tájékoztatja a látogatókat.

A Kelta ünnepet 2005 óta szervezik meg Sopronban, amelyet az utóbbi években a Tanulmányi Erdőgazdaság rendez. A tartalmas és igazán hasznos rendezvényen régészeti sétákkal, családi programokkal, színpadi produkciókkal, koncertekkel várják az érdeklődőket. A cél az, hogy felhívják a figyelmet a Soproni Parkerdő kultúrtörténeti értékeire és egyben emlékeztessenek egy letűnt korra is. 

A megnyitón Bánáti László, A TAEG Zrt. Parkerdei és kommunikációs igazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki, hogy évről-évre egyre több embert vonz ez az esemény, amely amellett, hogy kimozdítja a családokat a soproni erdőbe, igyekszik élményt kínálni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 

Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város tanácsnoka megnyitó gondolataiban rámutatott arra, hogy Sopronban büszkék lehetünk arra, hogy a város gazdag és színes történeti hagyományokkal rendelkezik. Ismerjük a középkori és a római Sopront, és bizony ismerünk tényeket illetve vannak feltételezéseink arról,  hogy a vaskorban itt milyen kultúra létezett és milyen népek éltek ezen a helyen. A Kelta ünnep egy jó lehetőséget kínál minden évben arra, hogy tudásunkat gazdagítsuk, hiszen nem csak olvasva vagy éppen az internetet böngészve képzelhetjük el ezáltal,  hogy milyen is lehetett az akkori élet és kultúra, hanem akár testközelből is megismerkedhetünk vele. 

A Kelta ünnepen átadtak egy régészeti tanösvény is,  amely immár a kilencedik tematikus sétaút a Soproni Parkerdőben.  A tanösvény a várhelyi út bejáratától a földvárig, nyolc állomáson át, részletes háromnyelvű felirattal, képekkel, illusztrációkkal tájékoztatja a látogatókat, amelynek segítségével az érdeklődők megismerhetik a Soproni-hegység vaskori régészeti tájait, a temetkezési szokásokat, viseleteket és a jellegzetes tárgyakat is. 

A várhelyen helyreállított halomsírnál tartott átadón Dr. Jerem Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémiai Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa - aki egyben a szakmai vezetője is volt a régészeti ösvény  kialakításnak - ünnepi gondolataiban felidézte azt az időszakot, amikor ezen a helyen a feltárásokat végezték illetve kitért arra a gazdag leletmennyiségre és értékes információtömegre, amelyeket ezen a helyen a 131-es sírhalmonál 1971-ben a soproni egyetemisták segítségével tártak fel. A feltárásokat 40 éve fejezték be.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a Tanulmányi Erdőgazdaság munkáját méltatta. Hozzátette, hogy a TAEG Zrt. igazi jó gazdaként gondozza az erdőt, a természeti értékeket, a kilátókat, a tanösvényeket és olyan turisztika attrakciót ad át ezúttal is, amely fontos és szerves részét képezi ennek a kiemelt turisztikai térségnek, ami azért is fontos, mert a természet Sopron egyik fő vonzereje.

Az ünnepélyes tanösvényátadón a szalagot Dr. Jerem Erzsébet, az MTA Régészeti Intézetének Tudományos főmunkatársa, Dr. Gömöri János régész, Jámbor László, a TEG Zrt, vezérigazgatója és Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője közösen vágta át, amellyel hivatalosan is megnyílt a látogatók előtt a tanösvény a Várhely közelében. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek