Regionális Gazdasági Fórumot tartottak Lövőn

  2018. március 27. - www.sopronmedia.hu

Regionális Gazdasági Fórum keretében adta át a stafétát a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége kedden. A szakmai programon a kamarákat érintő gazdasági változásokról, valamint a Fertő-tájat érintő turisztikai fejlesztésekről hallhattak prezentációkat a résztvevők. A régiós szövetség elnökségi feladatait a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara látja el.

A kereskedelmi és iparkamarák részvétele a gazdaságfejlesztésben, a gazdaságfehérítés, és a bérnövekedés is szóba került a Nyugat-Dunántúli Régiós Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének Gazdasági Fórumán. A rendezvényen a régió kereskedelmi és iparkamaráinak elnöke és alelnökei vettek részt, amelynek a lövői Szolgáltató és Kulturális Központ adott otthont. A régiós szövetség tagjainak érdekei, és problémái közösek, hiszen ezek a kamarák közösen küzdenek az elvándorlás és a bérek problémájával - emelte ki Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

fotó: Griechisch Tamás

A szakmai programon előadást tartott Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Sopron díszpolgára, aki prezentációjában ismertette a szervezet szerepét a magyar gazdaság elmúlt években történt növekedésében: ilyen volt például az az ötlet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítse el az adóbevallásokat, vagy a szakképzési rendszer átszervezése.

Az elnök kitért arra is, hogy milyen jövőbeni tervei vannak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, és hogyan képzeli el a magyar gazdaságot a szakmai szervezet. Dr. Parragh László a fejlődés motorját a fenntarthatóságban látja. Az elnök szerint ez azt jelenti, hogy az eddigi jó eredményeket kell szinten tartani.

fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényen Barcza Attila, fejlesztésekért felelős városi tanácsnok, önkormányzati képviselő mutatta be a régiónkat érintő fejlesztéseket, kiemelve a Fertő-táj turisztikai beruházásait. A tanácsnok részletesen ismertette a különböző befejezett, folyamatban lévő, vagy tervbeli fejlesztéseket: a felújított Várkerületet, a Fertő-tó magyarországi szakaszának beruházását, vagy épp az M85-ös gyorsforgalmi utat.

fotó: Griechisch Tamás

A program zárásaként a leköszönő régiós elnökség kinevezte a következő vezetőket. A Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének elnöke a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara lett, az elnökséget jelképező kulcsot Dr. Polay József vette át.

A programon részt vett Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere, valamint Firtl Mátyás országgyűlési képviselő is.

fotó: Griechisch Tamás

Kérem, várjon... Kérem, várjon...