| 2020. február. 5. | 2 perc olvasás

Rejtélyes bronzkori leletek kerültek elő

A bronzkor elején nem csak egyszerűen megtelepedtek az emberek Sopron környékén, hanem figyelemreméltó gazdasági és társadalmi szintet is elértek – állítják a Soproni Múzeum régészei az előkerült leletek alapján. Hogy ezt bebizonyíthassák, vizsgálatba kezdtek az intézmény szakemberei.

Szinte egyedülálló markolat, évszázadok alatt megkopott penge – a Soproni Múzeum szakemberei különleges műtárgyakat tanulmányozhatnak a kollekciójuk keretében. Ez annak is köszönhető, hogy az utóbbi hónapokban rengeteg tárgyat hoztak be a velük együttműködő fémkeresősök.

- Ami igazán érdekes, hogy most a bronzkor korai részéből kerültek be különböző vágóeszközök – emelte ki dr. Mrenka Attila, a Soproni Múzeum régésze. - Ilyenekből hasonló típusok már voltak az intézmény gyűjteményében, de azok nagyon régi ásatások során kerültek elő, illetve olyan kutatási periódusból származnak, amellyel mi most éppen nem foglalkozunk – fűzte hozzá.

Az egyik legkülönlegesebb tárgy egy tőr, amely a bronzkor elejéről származik. A ritka lelet Soprontól néhány kilométerre északra került elő. - Egészen kiváló állapotban maradt meg. Ez azt jelenti, hogy a készítése idejében nagyon jó minőségű tárgynak számított – tudtuk meg a régésztől.

A szakértők szerint egyre több ilyen lelet igazolja, hogy Sopron környékén nem csak egyszerűen megtelepedtek az emberek – hanem olyan civilizációs, vagyis gazdasági és társadalmi szintet értek el, hogy nívós eszközöket is megengedhettek maguknak. Ezért a múzeumban új vizsgálatba kezdtek: a régió tárgyak által kirajzolt fejlődéstörténetét elemzik.

- A Soproni Múzeum gyűjtőterületén, különösen városunk közvetlen környékén léteznek olyan jellegzetes tájelemek, amelyek mentén az őskori kultúrák közvetítői mozogtak – hívta fel erre a figyelmet dr. Mrenka Attila. - Tehát kiépített úthálózat híján, a könnyebb közlekedés jegyében az emberek gyakran igazodtak a földrajzi csatornákhoz, folyó- és patakvölgyekhez, illetve hegyszorosokhoz. Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy létezett egy kelet-nyugati irányú folyosó, amely Sopronnál gyakorlatilag az Ikva-völgyét jelentené – fejtette ki.

A régész kiemelte: ahhoz, hogy igazolhassák ezt, figyelembe kell venniük, hogy emellett van a természetes észak-déli átjáró, amely gyakorlatilag a rómaiak által is használt borostyánút. - A kettő találkozásából kezdett el keveredni a különböző égtájak felől érkező leletanyag. Az átfogó kép jegyében elkezdtük kiterjeszteni az Ikva-völgyi kutatást az eddigi helyszíntől északra, a Fertő tó nyugati partjáig tartó területeikre – osztotta meg velünk.  

Legnépszerűbb cikkek