| 2021. január. 19. | 3 perc olvasás

Remek játékkal másodszor is legyőzte a Sopron a Bourges-t

A Sopron Basket kiváló játékot bemutatva, a második negyed hajrájától végig vezetve 74-67-re legyőzte a Bourges együttesét az Euroliga 4. fordulójában. A magyar csapat a hétfői játéknapon bebiztosította helyét Európa legjobb nyolc gárdája között.

Tina Krajisnik és Elin Eldebrink kosárváltásával indult a bourges-i Euroliga buborék magyar szempontból nyitó találkozója. Az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A játékrész közepén 7-6 után 10-2-s futással 17-8-as előnyre tett szert a Bourges. A Sopron kosárcsendjét Jelena Brooks triplája törte meg, majd Gabby Williams négy pontja következett. Az utolsó két percbe érkezve 17-15-re felzárkózott a magyar csapat, nem sokkal később pedig a fordítás is sikerült. Az elmúlt időszakban kiemelkedő formát mutató Tina Krajisnik triplájával 18-17-nél átvezette a vezetést Gáspár Dávid együttese. A játékrészt Brooks második hárompontosa zárta, amivel 23-20-ra ment a Sopron.

A második negyed első felében 1-3 pont között őrizte előnyét a Sopron. Fegyverneky Zsófia büntetője után 30-26-ra módosult az állás. Ekkor még öt és fél perc volt hátra. A Bourges kapott el egy jobb sorozatot. Sarah Michel duplája ugyanis 8-0-s hazai széria kezdete volt, amivel 34-30-ra fordított a házigazda. Gáspár Dávid időt kért és rendezte a sorokat. Visszatérve a pályára Gabby Williams villant meg, egy duplát és egy triplát értékesített, amivel 35-34-nél már újra a Sopron járt előrébb. Ekkor bourges-i időkérés miatt állt a játék. Ez sem törte meg a Sopron lendületét, Jelena Brooks és Gabby Williams pontjaival 41-35-ös előnyre tettek szert a mieink.


Fotó: FIBA

Az első 20 percet összességében 11-1-es sorozattal zárta a Sopron és a harmadik negyedet ugyanezzel a lendülettel folytatta. A Bourges 41-38-ra felzárkózott, majd Fegyverneky Zsófia triplájával és Határ Bernadett duplájával 46-38-ra ellépett a magyar csapat. A játék minden elemében jobbnak bizonyult ekkor a soproni együttes. Nem sokat kellett várni és amikor Briann January triplája célt ért, 52-40-nél először lépte át a 10 egységet a differencia. Tina Krajisnik már második hárompontosát jegyezte, amikor 55-42-nél kialakult az addigi legnagyobb különbség a találkozón.


Fotó: FIBA

A harmadik etap hajrájában 10 pont felett állt be a differencia. Megan Walker triplája azt eredményezte, hogy az utolsó 10 percnek 62-49-ről futottak neki a csapatok. A záró szakaszt Isabelle Yacoubou négy pontja vezette fel. Megan Walker azonban visszaállította a kétszámjegyű különbséget a két együttes között. A folytatásban 9-12 egység között menedzselte előnyét a Sopron. Három és fél perccel a vége előtt 69-63-ra felzárkózott a Bourges. Lélektanilag kulcsfontosságú volt Jelena Brooks hármasa, aminek köszönhetően 72-63-ról fordultak az utolsó három percbe a csapatok. Kiegyenlítettebbé vált a játék. A Bourges azonban öt pontnál közelebb nem került. Végül 72-67 után Fegyverneky Zsófia duplája alakította ki a végeredményt. Kiváló játékkal magabiztos győzelmet aratott a Sopron.

A játéknap másik mérkőzésén a Galatasaray 89-63-ra legyőzte a Basket Landes együttesét. Matematikailag is eldőlt, hogy a Sopron Basket csoportelsőként lép tovább. A negyeddöntőben a B-csoport második helyezettje lesz a rivális. Azt a négyest a Fenerbahce, a Lyon, az USK Praha és az Arka Gdynia alkotja.


Fotó: FIBA

Borítókép; FIBA 

Legnépszerűbb cikkek