Nem igazán kedvezett az időjárás júniusban a fürdőzésnek, amely érezhető volt a Lővér Uszodában és Tómalmon is – mondta Fekete Richárd, a fenntartó Soproni Vízmű Zrt. fürdőüzemmérnökség vezetője, hozzátéve, hogy a hónap azzal telt, hogy feltérképezték, milyen feladatokat kell elvégezni a járványveszély miatt.
Júliusban aztán megérkezett az igazi standidő, amelynek következtében az uszodában 20-25 százalékkal, Tómalmon pedig 7-8 százalékkal nőtt a fürdőzők száma tavalyhoz képest. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy július-augusztusban az uszodában harmincezren, Tómalmon pedig 25 ezren fordultak meg.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F64%2F3b%2Ftomalom_8hu3.jpg)
Fekete Richárd kiemelte, hogy az itthon töltött nyaralást leginkább az uszodában érezték, hiszen a látogatószám jelentősen emelkedett. Tómalmon már csak azért sem nőtt ennél nagyobb mértékben a fürdőzők száma, mert tavaly és idén is kapacitásának határán működött már a fürdő.
A kellemes, olykor még most is nyárias időben egészen szeptember végéig lehet strandolni városukban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3a%2Ff6%2Ftomalom1_d_57.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8e%2Fdc%2Ftomalom2_pyo0.jpg)