| 2017. június. 30. | 2 perc olvasás

Rendezett, szilárd burkolatú parkolókat alakítottak ki a Jereván lakótelepen

Sopronban újabb fejlesztés valósult meg, ezúttal a Jereván lakótelepi városrészben. A Kodály téren a korábbi murvás felületű, kavicsos területen szilárd burkolatú parkolókat alakítottak ki bruttó 35 millió forint értékben.

Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón örömmel számolt be arról, hogy ismét egy újabb fejlesztés valósulhatott meg Sopronban, amely kifejezetten a lakossági igények kielégítése céljából került kivitelezésre. A Kodály téren nem nem csak felújítás, hanem bővítés is megvalósult, hogy jobb parkolási körülményeket tudjanak biztostani az itt élőknek. A fejlesztésnek köszönhetően a korábbi 65 méter hosszú szilárd burkolatú parkolóhoz két oldalról új parkolási területek csatlakoztak, ennek eredményeként ma már egy 175 méter hosszú, összefüggő, egybenyitott terület jött létre, amely 74 kijelölt parkolóhelyet foglal magában, amiből negyvenkettőt most alakítottak ki. A területen a vízelvezetést a munkálatok során beépített három víznyelő segíti majd, a gyalogosok védelmében pedig kialakításra került két helyen a gyalogos átvezetés illetve a területen telepítésre került harminc darab díszcserje is. Dr. Fodor Tamás hozzátette, hogy ez a beruházás csak a kezdete annak a fejlesztéssorozatnak a településrészen, amely a tervek szerint a következő fél évben fog megkezdődni. 

Tóth Éva, a Jereván településrészi önkormányzat elnöke elmondta, hogy ez a fejlesztés a lakótelep két körzetének a határán valósult meg, melyeknek képviseletét Csiszár Ákos önkormányzati képviselővel közösen látják el. A fejlesztéseknek köszönhetően legutóbb a KÉK ÓVODA felújítását jelenthették be nagy örömmel, most pedig ismét egy jelentős beruházás átadásán vehetünk részt. A városvezetés mind a két átadóünnepségen személyesen is részt vett, ami azt az üzenetet is hordozza magában, hogy számukra szintén kiemelten fontos a Jereván lakótelepen élők mindennapja, sorsa és jövője. A képviselőasszony hozzátette, hogy a lakótelep egyik legfontosabb megoldandó kérdése a parkolási gondok megszüntetése, amit a városvezetéssel közösen igyekeznek enyhíteni és folyamatosan keresik a lehetőségeit annak, hogy hol kerülhetnek esetlegesen újabbak kialakításra. Tóth Éva arra kérte a sajtó képviselőit, hogy az itt lakók részére tolmácsolják a köszönetét abban, hogy türelemmel viselték a felújítás miatti esetleges átmeneti kellemetlenségeket. 

Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármester hozzátette, hogy ez a megvalósult beruházás ismét a bizonyítéka annak, hogy tovább fejlődik a város és lépésről-lépésre újulnak meg a városrészekben az infrastruktúrák, melyek a soproniak életkörülményeit nagy mértékben segítik. Továbbra is azon dolgozik az önkormányzat együttműködve a településrészi önkormányzatokkal, hogy a közeljövőben még több ilyen beruházás valósulhasson meg, ezzel is hozzájárulva Sopron megújulásához.  


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

A sajtótájékoztató után a városvezetés és Tóth Éva, a településrészi önkormányzat elnöke egy séta keretében metekintette a városrész több pontját is, amely a jövőbeni fejlesztések szempontjából jelentősek lehetnek. 


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek