| 2020. április. 13. | 3 perc olvasás

Rendhagyó húsvét: „karantén” locsolóversek, online locsolás

A kijárási korlátozás felforgatja a megszokott éltünket, nincs ez másként a húsvét esetében sem. Az egyházközösségek online Istentiszteletekkel és misékkel igyekeznek kárpótolni a híveket a templomi együttlét hiánya miatt a kereszténység egyik legfontosabb ünnepén. Azonban nem szabad megfeledkeznünk az olyan néphagyományokról sem, mint a húsvéti locsolkodás.

Ezt a szokást idén nem tudjuk a klasszikus formában kivitelezni, nem mehetnek a fiúk, férfiak a lányos házakhoz, hogy kölnivel, vagy friss vízzel öntözzék a hölgyeket. Azért mégsem hervadhatnak el lányok jövő tavaszig, így erre is próbálunk alternatívát találni: az online locsolás kiválóan működhet, csak egy kis fantáziát igényel a kivitelezés. Vannak, akik csoportos videóhívásban, egyesével hívták fel a hölgyeket és imitálták a szokásokat, verset mondtak, eljátszották a locsolást.

Az egész hagyomány kihagyhatatlan eleme a locsoló vers. Két csoportra oszthatók az urak ebben az esetben: azok, akik évről évre ugyan azt a jól bevált mondókát vetik be és vannak, akik igyekeznek minden esztendőben új, kreatív verssel kikérni az engedélyt a locsolásra.

Illusztráció
Illusztráció
Forrás: Internet

A 2020-as év ebből a szempontból is különleges. Összegyűjtöttünk néhány olyan versikét, melyet a kialakult helyzet ihletett, nyugodtan szemezgethet belőle, akinek még nincs ötlete, mivel köszöntse nőismerőseit húsvét alkalmából.

"Te is otthon, én is itthon, meglocsollak online módon!"

"Locsolkodni mennék, de minden hiába,

Megszállt mindenkit a karantén világa!

Csukd le a szemed és gondolj arra szépen,

Kopogok az ajtódon, most engedsz be éppen!

Előveszem kölnimet és meglocsollak online,

Ezen a Húsvéton, így frissül föl sok lány!

Lányok, asszonyok nem kell búslakodni,

Jövőre duplán fogok locsolkodni!"

"Azt mondták, hogy nem lesz járvány,

Ebből nekünk nem lesz hátrány,

Aztán mégis itt van nekünk,

Locsolkodni se mehetünk,

Tedd félre a hímes tojást,

Én se megyek át ma hozzád.

Szeptemberre majd eltoljuk,

Akkor aztán bepótoljuk!"

"Jön a Húsvét itthon vagyok, nem fogy el a pia,

Remélem, hogy büszke vagy rám Müller Cecilia!"

"Zöld erdőben jártam, koronavírust láttam, nálam van az ellenszer, befújhatlak hetvenszer?"

"Karanténban jártam, lisztet, cukrot láttam. Mind ránk fog rohadni, szabad e locsolni?"

"Zöld erdön keresztül mennék én, de közbeszólt a karantén"

"Otthon maradok, otthon locsolok

Győrfi Pál Neked szót fogadok!"

"Zöld erdőben jártam,

koronát nem láttam.

Negatív a tesztem,

 wc papírt vettem.

Gumikesztyű van rajtam,

a maszkot magam varrtam.

Kezet többször is mostam,

Domestost hoztam.

Cili néni egy zseni,

szabad-e fertőtleníteni?"

"Itt a húsvét, öntök már

pedig a kijárásért karantén jár.

Bezárt minden álomhotel

De az ünnep nem marad el.

Erdőn-mezőn lehet járni

Ha szembejönnek jobb félre állni.

A tesztemet nem titkolom

Nincsen lázam úgy gondolom.

Piros tojást kérek érte,

de csak is úgy, ha hipó érte."

"Zöld erdőbe indultam

Győrfi Pálba botlottam:

Hova-hova? Locsolj Skype-on!

Húzzál haza, kisbarátom!"

"Húsvét napján karanténban,

Az én helyem is a kanapén van

Pacsuli most nem fogsz kapni

De nem hagyhatlak elhervadni

Meglocsollak hát online térben

A pénzt majd a számlámra kérem"

"Védőmaszkban jár a nyuszi

Locsolásért nem jár puszi

Itt maradok a szobámban,

Meglocsollak távmunkában."

 

Borítókép: Illusztráció Forrás: Internet

Legnépszerűbb cikkek