| 1 perc olvasás

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

Nyitva tart a legtöbb kormányablak az európai parlamenti és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség. Ugyanakkor új lakcímet csak június 7-én pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig csak az elveszett lakcímkártya pótlására van lehetőség, a lakcímváltozás bejelentésére nincs.

A rendkívüli hétvégi nyitvatartás célja, hogy minél többen élhessenek szavazati jogukkal, így azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján eszmélnek rá, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak vagy elvesztek. A kormányablakok – néhány kivétellel – országszerte június 8-án, szombaton 8 és 16, a választás napján, vasárnap pedig 7 és 19 óra között tartanak nyitva.

Azt aki június 7-én, pénteken 10 óráig bejelenti a lakcímét, már az új lakóhelyén veszi nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda, így ott tud majd szavazni. Péntek 10 óra után egyáltalán nem lesz lehetőség új lakóhelyre bejelentkezni egészen hétfő reggelig. 

szavazáshoz a lakcímigazolvány mellett érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges. A szavazóbiztosok az azonosításhoz elfogadják a lakcímet tartalmazó (régi) személyi igazolványt is. Ha a voksolás hétvégéjén valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, a kormányablakban ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki, amivel lehetséges a szavazás.

Borítókép; Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal 

Legnépszerűbb cikkek