Rendőrkapitányi beszámoló a közgyűlésen

Sopron Megyei Jogú Város márciusi közgyűlésén számolt be a képviselő-testületnek a rendőrkapitányság 2016. évben elvégzett feladatairól Szabó Jenő rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője.

Beszámolójában elmondta, hogy a Soproni Rendőrkapitányság a feladatait törvényesen, hatékonyan és alapvetően eredményesen hajtotta végre, a rendőrkapitányság illetékességi területén a lakosság szubjektív biztonságérzete jó, a közvélemény hangulatát negatívan befolyásoló, ismertté vált bűncselekményekre az állomány mindig időben reagált.

Az elvégzett feladatokkal kapcsolatban Szabó Jenő rendőr alezredes elmondta, hogy a 2015-ös esztendőhöz viszonyítva a tavalyi évben 11%-kal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, míg a nyomozáseredményességi mutató az előző időszakhoz viszonyítva 3,6 %-os emelkedést mutatott. A kiemelten kezelt bűncselekmények száma 12,1%-kal csökkent, ugyanakkor a nyomozáseredményességi mutatójuk 38,7 %-ról 47,4 %-ra növekedett a mutató tekintetében. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma szintén csökkent az előző évihez viszonyítva, míg nyomozáseredményességi mutatójuk 76,5 %-ról 81,9 %-ra nőtt.


fotó: Leczovics Zsolt

A város lakosságát irritáló közterületi prostitúció visszaszorításának érdekében sűrűbb járőrszolgálattal léptek fel a kérdéses területeken, ezzel kapcsolatban 9 esetben indítottak szabálysértési eljárást. 

A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek vonatkozásában a rendőrkapitányság illetékességi területén 12,4 %-os csökkenés következett be.

A rendőrkapitány elmondta, hogy közlekedési balesetben - amelyekből 805 alkalom került bejelentésre a működési területükön - a tavalyi évben három személy vesztette életét, 94 fő súlyos és 159 fő könnyűnek minősített személyi sérüléssel járt.  A baleseti okok elemzése során az is kiderült, hogy jellemzően azok többsége gyorshajtás miatt következett be, de 19 esetben az alkoholos befolyásoltság okozta azt.  

Az ittas járművezetők felderítése érdekében 2016-ban - az előző évi számot megduplázva - 24 027 esetben végeztek ellenőrzést, amiből 184 esetben szűrtek ki alkoholos befolyásoltság alatt közlekedőt. 

A vezetői engedély helyszíni elvételével kapcsolatban a tavalyi évben 51 esetben kellett intézkednie a Soproni Rendőrkapitányságnak. 

Jelentős terhet jelentett a rendőrségnek 2016-ban a női és férfi NB I-es kosárlabda mérkőzések belső és külső biztosítása, valamint a labdarúgó mérkőzések biztosítása (Ide tartozik az is, hogy a szombathelyi HALADÁS csapata városunkban játszotta hazai mérkőzéseit.)


fotó: Leczovics Zsolt

A tavalyi évben megyei számban is kiemelkedően magas számban biztosítottak önkormányzati, kulturális, társadalmi és egyházi rendezvényeket együttműködve a szervezőkkel. 2016-ban 583 esetben láttak el a rendőrők közös szolgálatot a polgárőrökkel összesen 4719 órában. 

A "MegÓvlak" óvodai sétaprogram keretein belül 17 óvodában és 24 kisiskolás osztályban jelentek meg a kapitányság munkatársai a programmal, amelyben az óvopedagógusok és a tanítók is reszt vettek. A visszajelzések alapján a program sikeres volt és az intézményvezetők már jelezték, hogy szeretnék, ha jövőben is folytatódna ez a program. 

Az elmúlt években több fiatal is életét vesztette balesetben, ezért iskolai előadások keretein belül baleset-megelőzési előadásokat is tartottak a középiskolások részére. 

Szabó Jenő rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője hozzátette valamint köszönetét fejezte ki, hogy munkavégzésüket a tavalyi évben is jelentősen támogatta Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, amely segítséggel többek közt sikerült a Soproni Körzeti Megbízotti Irodát teljesen felújítani.

 

A rendőrségi beszámolót egyhangúan elfogadta a képviselő-testület, a frakciók külön-külön is kifejezték köszönetüket és hangsúlyozták, hogy mennyire elégedettek a rendőrség munkájával. 


Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere is köszönetét fejezte ki a rendőrségnek, valamint kiemelte, hogy továbbra is fontos, hogy nagy hangsúlyt kapjon a kábítószer-használat csökkentése elleni küzdelem, a közlekedés biztonságának fokozása, a lakásbetörések valamint a prostitúció visszaszorítása. 
 

Legnépszerűbb cikkek