Rendőrkézen a tolvajok!

  2022. január 14. - www.sopronmedia.hu (Rendőrség)

Soproni és győri nyomozók összehangolt akcióban Győrben fogták el a bűnözőket.

A Soproni Rendőrkapitányságon 2022. január 4-én nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást az akkor még ismeretlen tettesek ellen, akik előző év december 22-én a délelőtti órákban behajtottak egy soproni telephelyre, ahonnan különböző autógumikat, felniket, komplett kerekeket, autó alkatrészeket tulajdonítottak el több mint egymillió forint értékben.

A bűncselekménnyel kapcsolatos adatgyűjtés eredményeként kiderült, hogy az elkövetők tettükhöz egy bérelt gépkocsit használtak. Ezen nyomon elindulva sikerült beazonosítani azt a két személyt, akik ellen elfogatóparancsot adtunk ki – mondta el Rátz Roland rendőr alezredes a Soproni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a vezetője. A két elkövetőről azt is megállapítottuk, hogy már több rendőrkapitányság illetékességi területén követtek el hasonló bűncselekményeket. Nincs állandó lakhelyük, különböző panziókban laktak, ahonnan rendszerint fizetés nélkül távoztak, de még az is előfordult, hogy a tankolásaikért se fizettek – ismertette az alezredes.

Összehangolt rendőri munka eredményeként, a soproni és a győri rendőrök, szerda délután Győrben elfogták a tetteseket, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták őket – tájékoztatott végezetül az osztályvezető.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...