A beszámoló közgyűlés prezentációval kezdődött, amelyben bemutatták az egyesület tavalyi évének legfontosabb eseményeit – dr. Józan Tibor, a civil szervezet elnöke kiemelte: ezek is jelzik, hogy a 2019-es év rendkívül jelentős volt a Soproni Városszépítő Egyesület számára.
fotó: Griechisch Tamás
- A 150 éves évfordulót ünnepeltük tavaly szinte egész évben – világított rá az elnök. - Tavaly is megtartottuk februárban a közgyűlésünket és szintén nagy volumenű rendezvény volt a jubileumi megemlékezésünk. Ezek mellett megszerveztük mindazokat a programokat, amiket munkatervünk tartalmazott. Tehát a Winkler Oszkár-díj odaítélését, a tavaszi faültetést, az erdei séta programunkat, és a Kilátók Napja kapcsán is szerveztünk rendezvényt – fejtette ki.
fotó: Griechisch Tamás
A rendezvényen elhangzott: nagyon sok a jó szándékú kezdeményezés, de fontos a tevőleges közreműködésre való mozgósítás is – legyen az rendezvény szervezése, vagy a környezetünk tisztán tartására szervezett akció. A Soproni Városszépítő Egyesület tagjai abban egyetértettek: példás lendületük a 2020-as évben is kitart.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2a%2Fe5%2Fvarosszepitoegyesullet-kozgyules-tom-8277_gkvv.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F23%2F4b%2Fvarosszepitoegyesullet-kozgyules-tom-8241_oile.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1c%2F61%2Fvarosszepitoegyesullet-kozgyules-tom-8230-1_g_g1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe4%2Fc7%2Fvarosszepitoegyesullet-kozgyules-tom-8248_9vrl.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc9%2F99%2Fvarosszepitoegyesullet-kozgyules-tom-8260_tmdi.jpg)