Töretlen népszerűségnek örvend Bolodár Zoltánnak, a Soproni Múzeum munkatársának vetítettképes előadássorozata, amely közel 10 éve indult el és ami a múzeum fotógyűjteményének felhasználásával a képmutogatás elfeledett szakmáját eleveníti fel.
A legújabb kiadásnak ezúttal a város legnagyobb lakótelepe adott otthont, amely előadás a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának támogatásával valósulhatott meg a szolgáltatóházak belső füves udvarán.
Tóth Éva, önkormányzati képviselő, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke elmondta: a lakótelep önkormányzati képviselői mindig is arra törekedtek, hogy összefogás, együttműködés, együttgondolkodás által erősítse a közösséget és teremtse meg a folyamatos fejlesztések, fejlődés legkedvezőbb körülményeit, amelyek a Jereván lakótelepen szemmel láthatóak.
Ezúttal, az eddigi közösségi rendezvényeket együttműködésükkel segítő a településrészen működő egyesületek, intézmények, közösségeksorában - a Lővéri Nyugdíjasklub , a Fáy- és Lackner iskolák, a Trefort-téri Óvoda, a Szent Imre plébánia, a Pro Kultúra Sopron – a Soproni Múzeum is nagyon készségesen partner volt abban, hogy a Sopron közismerten egyik legnépszerűbb rendezvényét, a RETRO Sopron, régi képek segítségével bemutató várostörténeti sorozatát hozza el a lakótelep közösségének. A felújított Szolgáltatóház igazi, méltó közösségi térré tételének egyik legszínvonalasabb és legnépszerűbb rendezvényének lehetett így a helyszíne az idei nyári hétvége, amiért Tóth Éva köszönetet mondott minden együtt- és közreműködőnek, a Soproni Múzeum minden munkatársának, külön Bolodár Zoltánnak, továbbá a Lővéri Nyugdíjas Klubnak, a Mobilszigetnek, a Sopron Holdingnak és a Pro Kultúra Sopronnak, akiknek része volt abban, hogy egy jó hangulatú, színvonalas eseménynek lehessenek a tanúi a Jerevánon élők.
Az évek óta erősödő közösségi összefogás és felelősségérzet az egyik záloga a Jerevánon tapasztalható fejlődés sikerének – mondta Tóth Éva.
A mindig nagy érdeklődést kiváltó programra ezúttal is nagyon sokan voltak kíváncsiak, amely ezúttal a Jereván lakótelep tükrében mutatta be az 1960-70 és 80-as évek mindennapjait és elevenített fel olyan emlékeket, amelyek minden bizonnyal sokak számára olyan emlékeket idézett fel, amelyek életüknek egy-egy meghatározó szakasza volt. A gazdag képanyaggal illusztrált előadás betekintést engedett a Kádár-korszak lakáshelyzetébe és a lakásproblémák megoldását célzó soproni panelépítések történetébe, de kitért az akkori munkahelyteremtés kérdéskörére is, amely során ezrek indultak meg az északnyugati ipartelep irányába, ahol a SOTEX, a SOFA, az AFIT, a Fésűsfonalgyár vagy éppen az Öntöde biztosított mindennapi megélhetést biztosító munkahelyet.
Az időutazás során felelevítésre került a város első "kockaházának" építése illetve az első magvalósult lakótelep történetére is, amely azonban olyan kérdéseket és megoldandó feladatokat is jelentett mint a tömegközlekedés megszervezése vagy éppen a élelmiszerboltok nyitásának és az iskolák, óvodák, bölcsődék megvalósítása.
A színvonalas előadás ezúttal is hatalmas sikert aratott, amelynek végén tapssal és személyes gratulációkkal köszönték meg Bolodár Zoltánnak a múlt felidézését.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F08%2F61%2F5_n9v5.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff5%2F71%2F3_t6hj.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F78%2Ffa%2F4_r17k.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F38%2Fbe%2F2_vdpr.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt