| 2019. június. 8. | 1 perc olvasás

Retro Tündérfesztivál az Erzsébet kertben

Szombaton megkezdődött a 12. Tündérfesztivál az Erzsébet kertben. Sopron ikonikus gyermekrendezvényének idei sztárvendége a Kockásfülű nyúl, aki maga is tündéri tulajdonságokkal rendelkezik.

A hagyományos bevonulással kezdődött az idei Tündérfesztivál, amely idén is a Soproni Ünnepi Hetek nyitórendezvénye volt. Az eseményen Pataki András, a Pro Kultúra Sopron ügyvezetője elmondta: ez a nap a gyerekekről szól, és ennek a két napnak a játék van a középpontjában, hiszen gyerekkén és felnőttként is fontos, hogy tudjunk játszani.


fotó: Griechisch Tamás

A Tündérfesztiválon részt vett Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere is, aki köszöntőjében kiemelte: a Tündérfesztiválnak országos híre van, és hazánk több tájáról is érkeznek családok, hogy élvezzék a programot. Hozzátette: harminc éves játékok és események elevenednek meg az idei fesztiválon.


fotó: Griechisch Tamás

Az idei Tündérfesztivál azért különleges, mert a Páneurópai Piknik 30. évfordulója és a Kockásfülű nyúl 45. születésnapja adta az ihletet. A fesztiválon vannak trabantok, amelyeket ki lehet próbálni, ki lehet festeni, de moszkvicsokkal, pöttyös labdákkal és régi bőröndökkel is lehet játszani. A Kockásfülű nyúl lett az idei fesztivál sztárvendége, hiszen a mesefigura megálmodója, Richly Zsolt soproni származású. A Kockásfülű nyúl éppen úgy cselekszik, mint ahogy a mesebeli jó tündérek teszik a dolgukat: észreveszi, ha valahol baj van és odasiet, hogy segítsen. De nem megoldja másik helyett a konfliktust, hanem rávezeti a civakodókat a helyes útra. A sorozat írója Marék Veronika is köszönötte a jelenlévő gyerekeket. Richly Zsolt egészségügyi állapota miatt nem tudott részt venni a Tündérfesztiválon.

A Tündérfesztivál igyekszik minél környezettudatosabb lenni, mert a szervezők úgy vélik: a helyszínül szolgáló Erzsébet kertet kölcsönbe kapták a rendezvényre. Ezért például nincs lufi a fesztiválon, és igyekeztek a műanyag felhasználását, és a hulladékok mennyiségét a minimálisra csökkenteni.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek