Május végén talált rá a Fertő-Hanság Nemzeti Park egyik munkatársa a legyengült állapotú madárra, amely a földön feküdt. Az Őrségi Nemzeti Park madármentő központjába szállították Kőszegre, ahol kiderült, hogy szerencsére az egyednek nincsenek sérülései. Miután megerősödött és egy nagyobb röpdében is jól repült, a harkai platón szabadon engedte Váczi Miklós, a Fertő-Hanság Nemzeti Park tájegység vezetője. Elmondta, hogy az Afrikából vonuló madár sok mindenre érzékeny, egyebek mellett a rovarölő szerekre, de gyengült állapotba is épp azért kerülhet, mert az irtások következtében nem talál magának táplálékot.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7f%2Faf%2Fimg-2263-jpg_06vy.jpg)
A darázsölyv ritka vonuló madár, Afrikában több faja is él. Különlegessége, hogy rovarokat fogyaszt, ezért nagy terület kell neki ahhoz, hogy táplálékát összeszedje a földről. Megnevezése is utal arra, hogy mit fogyaszt, elsősorban darázsféléket: kiszedi a fészküket és a lárvákat megeszi. Testméretéhez képest nagy szemei vannak, ennek segítségével veszi észre táplálékát a földön. Testalkata galambra emlékeztet, lábai pedig nem egy ragadozómadáréhoz hasonlóak, hanem inkább kaparó lábai vannak, ezzel sokat gyalogol a földön. Tollai, pikkelyei sűrűek, hogy a rovarok ne csípjék meg.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F84%2F7f%2Fimg-2265-jpg_k2ql.jpg)
A darázsölyv egy hátizsákos nyomkövetőt is kapott, ennek segítségével a szakemberek nyomon tudják követni a madarat, hogy valóban visszailleszkedett-e a természetbe. Ha nem, a jeladóval ismét megtalálhatják és segíthetnek rajta. A nyomkövetővel azt is megtudhatják, hogy merre vonul a madár, hol tartózkodik és hol költ. Ezzel a szokásait tudják vizsgálni. A jeladó egy egészen kicsi napelemes készülék. Amikor mobilhálózat közelében tartózkodik madár, a jeladó továbbítja az addig rögzített adatokat. Váczi Miklós szerint általán egy-két naponta küldi a jeleket, azonban vonuláskor Afrikában van, hogy néhány hónap után.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F55%2Fb0%2Fimg-2255-jpg_jbdq.jpg)
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki legyengült, sérült vadmadarat talál, ne etesse és itassa. Helyezzék inkább testméretének megfelelő nagyságú dobozba, rakják hűvösebb helyre és értesítsék a nemzeti parkot, vagy egy madármentő szervezetet. A szakemberek 24 órán belül begyűjtik a sérült madarat.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F10%2F13%2Fimg-2271-jpg_4yym.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F30%2Fb3%2Fimg-2257-jpg-fe9k_983_.jpg)