| 2019. március. 8. | 2 perc olvasás

Robotokat építettek a középiskolások Sopronban

Miután izgalmas feladatok során összegyűjtötték a robotok alkatrészeit, a programozással is megismerkedhettek az ország minden részéből érkező középiskolások a Robot Race 3.0 elnevezésű versenyen. A Soproni Egyetem által már harmadszor megrendezett megmérettetésen az ifjú géniuszoknak olyan intelligens szerkezeteket kellett megalkotniuk, amelyek képesek voltak ismerkedni az őket körülvevő világgal. A hasznos rendezvényen ezúttal 27 csapat tagjai mérték össze tudásukat.

- A játék mindenki, még a felnőttek életében is fontos szerepet játszik – emelte ki a rendezvény megnyitóján Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. - Persze kérdés, hogy ki az, aki bennmarad ebben a világban, de az biztos, hogy a mai versenyben is alkalmazott gyártó által tervezett eszközökkel történő foglalkozás a diákok javára válik. Ugyanis a robottechnológia és az ezzel kapcsolatos programozás olyan tudásanyagot hordoz magában, amely szerves részét tudja képezni a középiskolai műszaki oktatásnak, például a sok lehetőséget rejtő informatikának is. Így mindez kiváló utat ad a tanuló számára a pályaorientáció kapcsán – fejtette ki.

- Egyetemünk több fontos okból hívja életre évente ezt a megmérettetést az ország középiskolásai számára – kezdte így Dr. Magoss Endre, a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karának dékánja. - Egyrészről szeretnénk, hogy a középiskolás diákok kicsit betekintsenek az intézményünk életébe. Célunk az is, hogy a tanulók áthatóan megismerkedjenek a korunkat meghatározó negyedik ipari forradalom korában pezsgő digitalizáció egyik legfontosabb elemével, a robotikával – fűzte hozzá.

A 27 csapat versenyzőire több feladat is várt – első ízben össze kellett gyűjteni a robotok szenzorait, és a programozható téglákat. Ezekre a diákok mérnöki tudásuk kamatoztatásával, a témába vágó feladatok megoldásával tehettek szert. A következő feladvány az arborétumba csalogatta őket, ahol térkép segítségével kellett megtalálniuk a motorokat. A harmadik futam keretében pedig programot kellett írniuk a robotokra, hogy azok végrehajtsák a kitűzött feladatot – ez izgalmas kihívás volt az ifjú géniuszok számára. A szerkezeteknek ugyanis nem csak az volt a feladata, hogy a pályán jól tájékozódjanak, de adatokat is kellett gyűjteniük a külvilágról, amelyeket feldolgozás után egy képernyőn is meg kellett jeleníteniük.

- Nagyon tetszett a verseny lebonyolításában, hogy nem voltunk egy adott termehez közve, hanem több helyszínen is vártak minket feladatok – idézte fel élményeit Sipos Ádám, aki a szombathelyi Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumból érkezett. Csapatával nem ez volt az első megmérettetésük, tavaly részt vettek egy megyei vetélkedőn. - A felkészítőtanárunktól hallottunk erről a versenyről, és azért döntöttünk úgy, hogy részt veszünk benne, mert szerettük volna megmérettetni magunkat egy nagyobb, több csapatot is magába tömörítő kihíváson – fűzte hozzá. - Nagyon sokat készültünk, hetente egyszer összeült a csapat, és a korábbi versenyfeladatokat alapul véve, robotépítést, és programozást is gyakoroltunk – emelte ki.

Legnépszerűbb cikkek