A 15. századtól hét európai országban íródott legalább 50 krónikában olvashatunk magyar származású római császárokról. Európában egészen a 19. századig élt az a tudományos, krónikás közvélekedés, hogy a magyarok a Pannóniában letelepedett szkíták, pannonok, jászok, szarmaták és hunok leszármazottai. 
„... mily bősz a jazyg törzs,... Lelkükben csak az íj meg a nyíl van, telve a puzdra, messzire eljutván futnak a gyors paripák; azt mondják, jól tűrik az éhséget meg a szomjat, és ha az ellenség jönne, vizet se talál.” (Ovidius: Levelek Pontusból 79, 85-88.) 
 „Paeones, qui et Hungari et Hunni appellantur,” azaz Pannonok, akiket Magyaroknak és Hunoknak nevezünk.

Egy példa a sok közül: a 18. században Londonban kiadott The Annals of Europe or Regal Register szerint a hét pannon császár: Decius, Aurelian, Claudius Tacitus, M. Aurelius Probus, Jovianus, I. Valentinianus és Valens.

A 2. század elején egy jól megalapozott szövetség létezett a szarmata jazigok és Róma között, hiszen a római hadsereg lovas és lovas íjász seregeit a pannóniai szkíták nagy népszövetségének tagjai, a méd eredetű szarmaták és jászok adták.

Hérodotosz „királyi szkítái"-nak avesztai sairima fordítása lenne a szauromata név eredete. Van olyan vélemény, hogy a sawr = swar = szanszkrit svarga — 'ég', illetve az iráni khwar = 'nap' szóra vezethető vissza a szarmaták neve, s ekként a jelentése a 'nap népe’.

A szauromaták legkorábbi említései Hérodotos munkáiból idézhetők. Dareios i. e. 512-es hadjárata során a szkíták elhatározták, hogy a „felperzselt föld" taktikáját alkalmazzák és „haderejüket két részre osztották, s az egyikhez... csatlakoztak a szauromaták is. Ez a sereg azt a feladatot kapta, hogy ha a perzsák arrafelé tartanának, hátráljon meg előlük, vonuljon vissza a Maiétisz-tó mentén a Tanaiszhoz, ha pedig a perzsák visszavonulnának, eredjen a nyomukba és vegye üldözőbe őket."

Már Nero nagy erőket vont össze ellenük a Bosporuson. Pontus római provinciává szervezése is 63-ban, éppen a szarmata veszély miatt, történik meg.

 A Duna menti és a kaukázusi szarmatákat ezzel sikerült is kettévágnia. Nero halála és az utána kitört polgárháború azonban véget vetett a szarmaták és alánok elleni politikának, amit soha többé nem is újítottak fel ilyen formában.

A szarmata-római kapcsolatok aktivizálódása az Al-Duna-vidéken jól nyomon követhető összeütközéseik sorozatában.

10-11-ben Gneius Cornelius Lentulus, Pannónia legátusa magának Augustusnak a megbízásából harcolt a dákokkal és szarmatákkal. Augustus meg is emlékezik feliratában (Res gestae divi Augusti 30-31.) a dákokról, valamint a szarmatákról: „A mi barátságunkat keresték követeik útján a bastarnák és a skythák, valamint a Tanaison innen és túl élő sarmaták királyai..." 15-ben a szarmaták betörtek a Dunán át.

A szarmaták al-dunai jelenlétére utal Pomponius Mela, aki i. sz. 44 körül Sarmatiáról leírja, hogy az Istrosig (Dunáig) tart és szarmaták lakják. Ugyancsak a 40-es években Quintus Curtius Rufus a Thrakiától ÉK-re lakó szkítákat a szarmaták egy részének nevezi, vitatkozva azokkal, akik szerint a szkíták nem tartoznak a szarmatákhoz. Seneca ugyancsak megnevezi a Dunát, mint a szarmaták és rómaiak határát.

A Fekete-tenger északi partvidéke törzseinek módszeres leírásával Strabónnál találkozunk. Az általa felsoroltak (i. e. 1. – i. sz. 1. század) közt négy szarmata csoport szerepel: a Don-Dnyeper közén a roxolánokat jelöli; a Dnyepertől nyugatra sorban előbb az urgok, majd a királyi szarmaták, s végül a jazigok tűnnek fel egészen a Dunáig. Tomiban (ma Constanta) és Közép-Duna menti megjelenésükre utal Ptolemaios adata, valamint Tacitus leírása: „Ugyanebben az időben Vannius, kit még Drusus Caesar állított a suebusok élére, távozni kényszerült királyságából... Ő maga csak gyalogsággal rendelkezett, lovassága a szarmata jazigokból került ki...”

Plinius leírása szerint „a Duna és a Herciniai erdő közt egészen a pannóniai téli szállásokig Carnuntumban és azokon a helyeken, ahol a germánok határa húzódik, a mezőket és síkságokat a jazig-szarmaták lakják, a hegyeket és erdőket pedig a Pathyssus folyóig az általuk elűzött dákok."

A Londonban kiadott The Annals of Europe or Regal Register-ben hét, Pannóniából származó római császárt magyarnak (Hungarian) neveznek.

Elmondhatjuk tehát, ahogy a szkíták kialakítottak a görögökkel egy hellenisztikus vegyes kultúrát, civilizációt, együttélést, ugyanúgy később hasonló hol békés és együttműködő, hol ellenséges együttélés alakult ki a Duna menti Szkítiában is, a pannónok, szkíták, jászok, szarmaták és a rómaiak között.

Agócs Nándor

’DIGNITAS, AUCTORITAS, MAIESTAS ÉS POTESTAS’ PANNONIÁBAN

A politikai-, vallási- és gazdasági hatalom ismert pannoniai származású és helyi birtokosai Pannonia térségében Augustustól Iustinianus koráig című dolgozatából:

Részint a mai Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, továbbá Szlovákia területén található egykori római tartomány több lépcsőben került kialakításra. Egy része, pontosabban a Dráva-Száva köze, már bizonyosan Augustus alatt a Birodalom részévé vált, s ekkor még a már régóta létező Illyricum provincia részét képezte.
Idővel a terület feletti katonai ellenőrzés feladatát megosztották, megvetve ezzel a későbbi Dalmatia és Pannonia provincia alapjait. Lehetséges, hogy ez a felosztás még a pannon-dalmata lázadás folyamán megtörtént, talán i.sz. 8-ban, de legkésőbb Tiberius uralkodása elején mindenképpen sor került rá.
A nyugati rész a Pannonia Superior nevet kapta, s három légiója miatt továbbra is consulviselt férfiú állt az élén. A keleti rész Inferior volt, itt azonban csak egy legio állomásozott, így praetori rangú legatus igazgatta. Utóbbi székhelye Aquincum, az előbbié Carnuntum volt.

Pannónia teljes területe feletti közvetlen irányítás egy részét már az V. század elején átengedték a betelepülő foederati számára. Foederati volt a rómaiaknál azoknak a népeknek latin nyelvű megjelölése, amelyekkel a nemzetközi jog alapján kötöttek szerződést (foedus-t). Voltaképpen azok számítottak foederati-nak, akik közvetlenül kapcsolatban álltak az imperium Romanummal.

433-ra Pannónia térsége, Pannonia Inferior és Sirmium kivételével, a hunok fennhatósága alá került, majd 441-ben újabb dél-pannoniai területek felett szerezték meg az uralmat, 451-re pedig szinte a terület egésze behódolt a hunoknak.

Pannóniai származású római császárok: 

Caius Messius Quintus (Traianus) Decius Valerianus

Pannonia Inferiorban a Sirmium melletti vicus Budaliában született a II-III. század fordulója táján. Az etruszk származású Herennia Cupressenia Etruscillát (PIR2 H 136; RE VIII, 681) vette feleségül, aki a 220/230-as években két fiút is szült neki, Quintus Herennius Etruscus Messius Deciust és Caius Valerius Hostilianus Messius Quintust. Senatori családból származott, ennek megfelelően vélhetően 25 éves kora körül elnyerte quaestorságot és ezzel a senatus tagja lett, 30 éves kora körül már praetor volt.
Philippus császár rendkívüli felhatalmazással (dux Moesiae et Pannoniae) az usurpator Pacatianus leverésére és a Moesiában fosztógató gótok kiszorítására küldte, minthogy rendelkezett a szükséges tapasztalatokkal. Sikerei hatására csapatai császárrá kiáltották ki.

Marcus Aurelius Probus (Equitius?) (232-282)

A későbbi császár Sirmiumban (Szávaszentdemeter) született35 232. augusztus 19-én. Apja a Delmatius vagy a Maximus nevet viselte, Probus anyjánál alacsonyabb származású volt, de primus pilusból egészen a tribunatusig küzdötte fel magát. Tacitus császár halála után a keleti seregek Tacitus fivére, Florianus ellenében imperatorrá kiálltották ki.

Marcus Aurelius Valerius Maximianus (Herculius) (249/250 k.-309/310)

Sirmium közelében született 249/250 körül, szülei napszámosként dolgoztak. Katonaként szolgált Aurelianus és Probus alatt Dioclesszel (a későbbi Diocletianus császárral) együtt. 285/286-ban Caesarrá, majd 286 augusztusában Augustusszá nyilvánították.

II. Flavius Iulius Constantius (317-361)

317. augusztus 17-én született Sirmiumban, apja, I. Constantinus már 7 évesen 324. november 8-án Caesar címre emelte.

Flavius Valentinianus (321-375)

A pannoniai Cibalaeban (középkori neve „Szentillye”, horvátul: Vinkovci) született 321-ben Gratianus fiaként. Apjával már gyermekkorában Africába került. Iulianus idején (357) Galliában szolgált egy lovasegység tribunusaként. Keresztény hite miatt, minthogy Iulianus megtiltotta a keresztényeknek, hogy a testőrgárda tagjai legyenek 362-ben száműzte az aegyptusi Thebaiba. Iovianus (vagy még Iulianus) visszahívta száműzetéséből. Iovianus halála után a katonák 364. február 25-én császárrá kiáltották ki, s nem sokkal később társuralkodóként öccsét, Valenset is maga mellé emelte.

Flavius Iulius Valens (328-378)

A későbbi császár 328-ban született Cibalaeban, idősebb Gratianus fiaként. Iulianus és Iovianus urakodása alatt protector domesticusként szolgált. 364 március elsején bátyjától elnyerte a tribunus stabuli méltóságot, majd 364. március 28-án Augustusszá nyilvánította.

Fel kell ismernünk, hogy az európai történelem különböző neveken ismert szereplői: a hunok, alánok, szarmaták, jazigok, pannonok, ionok éppen úgy magyarok, mint ma a jászok, palócok, székelyek, matyók, sárköziek, csángók.

Forrás: CHRONIQVE ET HISTOIRE VNIVERSELLE: CONTENANT LES CHOSES PLVS ..., 1. kötet. Johannes Carion, Philipp Melanchthon, Kaspar Peucer – 1595

La Morale Dei Principi Osservata: Nell'Istoria di tutti gl'Imperadori, che ... - Giovanni Battista Comazzi – 1689

The Annals of Europe: Or, Regal Register 1779

Borítókép: Marcus Aurelius lovasszobrát Róma Capitolium terén Sárközy Péter (Róma mindannyiunk közös hazája c. könyv, Romanika kiadó, 154.old.) Róma magyar emlékei közé sorolja, - egyrészt azért, mert a császár Pannóniai születésű, másrészt azért, mert Kosztolányi Dezső a szoborról csodálatos verset írt. (https://www.akropolis.sk/)