A zöld mezes vendégek első találatát Amanda Zahui triplája jelentette. A negyed közepén 10-5-nél Roberto Iniguez időt is kért, hiszen több hiba csúszott a játékba. Sikerült rendezni a sorokat és a folytatásban felzárkózott a magyar csapat. Queralt Casas bravúros betörés utáni duplája zárta a negyedet, amivel 16-14-re módosult az állás. A második szakaszt Aleksandra Crvendakic triplája indította, majd ismét betalált Casas. Ezzel 19-16-ra fordított a Sopron, akik ekkor 8-0-ás rohamban voltak. Ez a dobóforma azonban nem tartott ki a folytatásra. A küzdős, pontszegény összecsapáson a félidőben 28-25 állt az eredményjelzőn.
A harmadik szakasz elején Zahui duplája után még 30-28-ra felzárkózott a Sopron. A következő hét percben azonban mezőnykosarat nem szerzett a magyar együttes. Másfél perc volt hátra ebből a peridusból, amikor 44-30-nál Roberto Inigueznek ismét időt kellett kérnie. A záró szakasznak 50-36-ról futottak neki a felek. Az utolsó 10 percre sem változott a játék képe. Támadásban több lehetőség is kimaradt. Olympiacos - Sopron Basket 63-52