| 2021. március. 28. | 1 perc olvasás

Sajtot lopott, ráfázott

A soproni nyomozók a bejelentést követő öt órán belül elfogták a 42 éves helybéli férfit.

A rendőrségre egy soproni büfé üzemeltetője tett bejelentést 2021. március 27-én 11 órakor arról, hogy az éjszaka folyamán valaki betört az üzletbe. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a betörő a helyiség egyik ablakát kerettel együtt leemelte és a nyíláson bemászott. A kiszolgálótérben kutatott, majd a megtalált váltópénzt és némi sajtot magához véve távozott.

Az adatgyűjtés, tanúkutatás során beszerzett információk eredményeként a nyomozók látókörébe került egy 42 éves helybéli férfi, mint a bűncselekmény feltételezett elkövetője.

A soproni lakost az egyenruhások 15 óra 15 perckor lakásán elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett.

Legnépszerűbb cikkek