A Sopron Városi Szabadidősport Szövetség szervezésben került sor a Fertő tavi Vitorlástelepen az idei első családi napra 2018.06.16-án, amelyet a szervezők összekötöttek a népszerű Sárkányhajó Fesztivállal.
A rendezvényen játékos sportvetélkedőkkel, légvárral és mozgási lehetőségekkel várták az érdeklődőket, amelyen olyan hasznos lehetőségekre is lehetőség nyílt, mint az ingyenes egészséges életmód fejlesztésével kapcsolatos szakorvosi és pszichológiai konzultációk.
A kapcsolt rendezvényen természetesen a sárkányhajók is stratra készen álltak a kikötőben, ahol a pénteki iskolai küzdelmek után a szombati napon intézmények, vállalaltok illetve baráti társaságok mérhették össze erejüket a Fertő tó hullámain.
A kihívásra tizenhét csapat jelentkezett, akik nagyon fegyelmezetten szálltak be a hajókba és mindent megtettek annak érdekében, hogy az összehangolt evezésükkel elsőként érjenek célba és felkészültségüket jelezte, hogy még ütemes csatakiáltásokkal is buzdították egymást.
Jó volt azt tapasztalni a rendezvényen, hogy ha egy csapatnak nem sikerült egy futamban a győzelem, nem csüggedtek el, hanem jókedvűen, egymást bíztatva eveztek újra a képzeletbeli startvonalra, de talán ez így is vot rendben, hiszen nem is maga a verseny, hanem a részvétel és az élmény volt a lényege ennek a remek eseménynek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0a%2F60%2Fimg-1558-jpg_3zjy.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4b%2Ff2%2Fs0a_vzjj.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F95%2F9e%2Fs0_fhjx.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F80%2Fea%2Fs1_p025.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa5%2F95%2Fs0b_h861.jpg)