| 2020. március. 28. | 3 perc olvasás

Schanda: ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

A közösségi közlekedés járatainak számát tovább csökkentik. Leállítják azokat a távolsági buszjáratokat, amelyek vonatközlekedéssel kiválthatók – jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás elmondta: az operatív törzs támogatta az ITM javaslatát, hogy az egészségügyi dolgozók – a járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként – díjmentesen utazhassanak a helyközi közösségi közlekedésben, a MÁV-Start, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatain a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Szólt arról is, hogy látványosan csökkent a forgalom a közösségi közlekedésben, ez azt mutatja, az emberek komolyan veszik és betartják a népegészségügyi javaslatokat. Elmondta: a kijárási korlátozással összhangban módosulnak a helyközi közlekedés menetrendjei. Valamennyi helyközi közszolgáltató március 30-ától április 10-éig a tanszüneti napokra érvényes menetrendre áll át, szombaton és vasárnap a szokásos hétvégi közlekedési rend lesz életben. A Volánbusz agglomerációs járatai április elsejétől a szombati mentrend szerint közlekednek. Összehangolják a MÁV és a Volán járatait, és leállítják azokat a kizárólag távolsági utazási igényeket kielégítő országos buszjáratokat, amelyek megfelelően helyettesíthetők vasúttal. A MÁV-Start pótlás nélkül lemondja a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzár miatt egyébként is csak az országon belül közlekednének.

Elmondta: a közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási igazolványokat, a fogyatékossággal élők esetében pedig eltekintenek a lejáró utazási dokumentumok meghosszabbításától. Azt kérte, lehetőség szerint az utasok mobilapplikáción vásárolják meg jegyüket. Megjegyezte: a Volánbusznál is megszüntetik a vezetőnél történő jegyvásárlás lehetőségét, ehhez ki is alakítottak egy mobilapplikációt. Ennek akadálymentes változatán még dolgoznak, így a vakok és gyengénlátók addig díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain.

Elmondta azt is, engedélyezték, hogy a Volánbusz a márciusi bérleteket április 15-éig elfogadja, addigra ugyanis várhatóan elkészül a mobilbérlet. Schanda Tamás elmondta: levelet küldenek a települési polgármestereknek, amelyben tájékoztatják őket ezekről a változásokról és azt kérik, tegyék elérhetővé ezeket a kedvezményeket a helyi közlekedésben is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi közlekedésben is lehetőség szerint meg kell tartani a 1,5 méteres távolságot, és ha nem halasztható az utazás, ajánlott a járművek használata után kezet mosni, fertőtleníteni.

Azzal kapcsolatban, hogy pénteken torlódások alakultak ki a határokon a teherforgalomban, azt mondta, azok reggelre megoldódtak. A teher- és áruforgalom zavartalansága nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági érdek – szögezte le.

Elmondta, ellenőrzik a teherszállításban dolgozókat, és ha az egészségügyi vizsgálat koronavírus-fertőzés gyanúját állapítja meg, a magyar állampolgárnak karanténba kell vonulnia, a nem magyar állampolgár pedig nem léphet be az országba. Az egészséges fuvarozók azonban dolgozhatnak.

A felsőoktatási intézményekben elrendelt iskolalátogatási tilalomról szólva hangsúlyozta, az ITM felszólította az intézmények vezetőit, hogy változatlanul tartsák fenn az egészség védelmét szolgáló intézkedéseket, az intézményekben továbbra is távoktatásban folytatódik a képzés.

Szólt arról is, Magyarországon nincs ellátási probléma, az üres polcok annak tudhatók be, hogy lassabb a megszokottnál a polcok feltöltése. Hozzátette: egyszerűsítették a boltokba kiszállítás szabályozását és egyszerűbbé teszik új munkavállalók felvételét a kereskedelemben. Jelezte: folyamatosan ellenőrzik az áruk és termékek minőségét, árazását; márciusban ötszáz boltot ellenőriztek, és figyelik a webshopokat is.

Maradjanak otthon az idősebbek!

Magyarországon jelenleg 343 fertőzött és 11 halott van – összegezte a koronavírussal kapcsolatos  legújabb adatokat Müller Cecília országos tiszti főorvos a tájékoztatón. Hozzátette: a kijárási tilalom korlátozása lassítja a járvány terjedését. Müller úgy látja: a szombattól hatályos kijárási korlátozással szintet lépett a járvány elleni védekezés. közölte: továbbra is egyértelmű cél a járvány terjedésének lassítása, és ehhez feltétlenül szükséges a teljes lakosság együttműködése.

Felszólítanám és kérném ismételten nagy tisztelettel az időseket arra, hogy maradjanak otthonukban. Az ő legfőbb védelmüket az szolgálja,  hogyha nem találkoznak más személlyel. Ez a lehetőség, amit a jogszabály biztosított, a kijárási korlátozással meghatározott időtartam, tehát a délelőtt 9-től 12 óráig, tekintsük ezt egy utolsó lehetőségnek hogyha más egyéb nem áll rendelkezésre.

Tehát az első körben szeretném kérni a családtagokat, hogy gondoskodjanak az idős hozzátartozóról” – hangoztatta a tiszti főorvos.  Egyúttal azt is javasolta az időseknek, hogy a bevásárláshoz kérjenek segítséget. Kiss Róbert rendőr alezredes közölte: a rendőrség előállította azt a személyt, aki üveggel dobálta a mentősöket.

Elmondta: eljárást fognak indítani az ehhez hasonló esetekben. Rámutatott: közel 27 tonnányi védőfelszerelés érkezett hazánkba és aláhúzta, hogy a magyar lakosság megértette az új szabályokat. Összesen 15 személy ellen indult rendőri eljárás. Kiss jelezte, hogy hétfőtől elindul a kórházparancsnoki rendszer.

Borítókép: illusztráció

Legnépszerűbb cikkek