| 2023. december. 7. | 1 perc olvasás

Segítsen, ha felismeri!

A soproni nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

A Soproni Rendőrkapitányság 08050/1502/2023. bűnügyi számon lopás vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján vélhetően a képen látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2023. november 13-án 15 óra körül Sopronban, az Állomás utcában lévő bevásárlóközpontban egy pulton hagyott irattartót a benne lévő iratokkal, készpénzzel együtt eltulajdonított, majd ezt követően a bankkártyával több helyen is fizetett.

Az elkövetőről a közelben lévő biztonsági kamerák felvételt készítettek, a képeket ide kattintva láthatják.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve bejelentés tehető a 112-es központi segélyhívón is.

 

 

Legnépszerűbb cikkek