| 2019. december. 28. | 1 perc olvasás

Sertéspestis: Sopron és környéke is közepes kockázatú lett

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal interaktív térképén már Sopron és környéke is narancssárga színű lett. Az érintett szakemberek tehát indokoltnak tartották, hogy az eddig itt érvényben lévő citromsárga, alacsony kockázati besorolást egy fokozattal magasabbra, vagyis közepesre módosítsák.

Az afrikai sertéspestis mivoltáról, kockázatairól, a szakemberek intézkedéseiről és a lakosság tennivalóiról szóló részletes beszámolónkat itt olvashatja el.


Forrás: illusztráció

A Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport december 19-én is összeült a korábbi ideiglenes intézkedések megerősítése, valamint a járványhelyzet áttekintése céljából.  A szakemberek a járványügyi helyzetről és a legfrissebb kockázatelemzésről szóló beszámolók alapján több határozatot is elfogadtak. Többek között számos vadgazdálkodási egység esetében a korábbi ideiglenes besorolás véglegesítésére tettek javaslatot az országos főállatorvosnak. Az intézkedés Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 62 vadgazdálkodási egységet érint. A szakértői csoport december 19-i ülésén megfogalmazott javaslata alapján az országos főállatorvos minden alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes fokozatúra módosította a kockázati besorolást. A területek aktuális besorolása kereshető a hivatal adatbázisában, valamint interaktív térképén egyaránt megtekinthető. 

Legnépszerűbb cikkek