| 2016. június. 8. | 1 perc olvasás

Sikeres a lakók és az önkormányzat együttműködése

Sikeres az önkormányzat és az építőközösségek együttműködése, melynek eredményeként városunk több utcája kapott már szilárd burkolatot – hangzott el a Menyhért utcában tartott tájékoztatón.

A közelmúltban hasonló összefogással épült meg a Fényi Gyula utca és a Rozsondai Károly utca burkolata is. Ezek együttes értéke 70 millió forint volt. Idén elkészült a Menyhért utca is, szintén a már említett összefogásnak köszönhetően – mondta el a helyszínen dr. Fodor Tamás polgármester.

Dénesfalvy József, a helyi építőközösség vezetője ismertette az előzményeket: - Nagy problémát jelentett számunkra, hogy nem volt szilárd burkolat utcánkban. Nagyobb esőzések alkalmával a magasabban fekvő utcák vize mind rajtunk keresztül folyt el, tönkretéve az utcánkat. Mi, a Menyhért utca lakói építőközösséget szerveztünk, hogy– pályázat útján – szilárd burkolatú út épüljön. Ezúton is köszönjük az önkormányzat segítségét és támogatását.

A beruházás során 150 m hosszú 5 m széles aszfalt burkolatú út létesült, teljes szerkezettel. Ezen kívül elkészült az utca nyíltárkos csapadékvíz elvezetése is, a kapubejárók pedig murvás burkolatot kaptak. Az útépítés költsége bruttó 17 millió Ft volt, ennek felét a lakók, másik felét az önkormányzat biztosította.

 

Az építőközösségi részvétel a Menyhért utcában 100 %-os volt, tehát az összes érintett ingatlantulajdonos befizette az önrészt. Ezt a város vezetése is értékelte és önkormányzati forrásból, még az útépítés előtt megvalósította a közvilágítási hálózatot is, melynek költsége további 1 millió Ft volt.

A lakossági útépítések ezzel a fejlesztéssel nem állnak meg. Az idei évben két újabb beruházás már biztosan lesz –mondta el a sajtótájékoztatón Táp Lászlóné, a körzet képviselője.

Mintegy 23 milló forintból megújulhat a Szépvölgyi utca és a Jánostelepen is elkészülhet a Szajkó és a Halastó utcák folytatása. Utóbbi költsége várhatóan 30 millió forint lesz.

Mágel Ágost, a Városfejlesztési Bizottság elnöke arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy jelentősen beépült a városrész, csak az önkormányzat másfél milliárd forintos fejlesztést hajtott végre a területen annak érdekében, hogy javuljon a vízelvezetési és közlekedési helyzet.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek