Sikeres esztendőt zárt a Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete
Közgyűlés keretében értékelte a 2025-ös évet a Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete szombaton. Az eseményen a tavalyi évben megvalósított programokat, valamint az idei célkitűzéseket tekintették át a résztvevők. A rendezvényen az Európában is egyedülálló Gondosóra programról is hasznos ismeretekkel gazdagodhattak az érdeklődők.
A programon dr. Simon István alpolgármester, valamint dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is részt vett. Dr. Barcza Attila köszöntőjében a határőrök áldozatos és kitartó munkájára hívta fel a figyelmet.
Fotó: Lendvai Bence
A határőrök egész életük során Magyarország biztonságáért és védelméért dolgoztak. A világban zajló események rávilágítanak arra, hogy a határvédelemnek napjainkban is komoly szerepe van. A Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete egy összetartó és kiváló közösség, hiszen a tagok a hagyományok ápolására és a bajtársakkal való kapcsolattartásra is kiemelt figyelmet fordítanak
– tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Fotó: Lendvai Bence
A közgyűlésen a tavalyi évben megvalósított programokat, az idei célokat, valamint a költségvetési tervet is áttekintették a résztvevők.
A Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete idén ünnepli megalakulásának 34. évfordulóját, a közösségnek mintegy 130 tagja van. A tavalyi évben közel 20 programot valósítottunk meg, többek között ünnepségeket és kirándulásokat is szerveztünk. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal támogatásának köszönhetően ápoljuk a testvérvárosi kapcsolatokat, és a szociális feladatainkat is el tudjuk látni
– hangsúlyozta Mihályi Ervin, a Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesületének elnöke.
Fotó: Lendvai Bence
A rendezvényen a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége támogatásának köszönhetően az Európában is egyedülálló Gondosóra program működésébe is betekintést nyerhettek a résztvevők.
Fotó: Lendvai Bence
A Gondosóra Program egy rendkívül sikeres kezdeményezés, hiszen már több, mint egymillióan igényelték. Előadásomban arra hívom fel a figyelmet, hogy a gondosóra csak akkor tud segíteni, ha a készülék üzemképes állapotban van. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rajta található sárga gombot négy másodpercig folyamatosan hosszan meg kell nyomni, majd azt követően tizenöt másodpercen belül a diszpécser szolgálat jelentkezik és megkérdezi, mi a probléma. Fontos, hogy a szakemberek csak abban az esetben tudnak segíteni, ha a készülék fel van töltve. A gondosóra már 85 ezer ember életét mentette meg"– mondta el Joó Géza, a Gondosóra program marketing- és kommunikációs vezetője.
Az esemény jó hangulatú beszélgetésekkel és zenés produkciókkal zárult.