| 2025. december. 20. | 1 perc olvasás

Sikeres évet zárt a SMAFC - a város egyik legnagyobb sportközössége ünnepelt

Ünnepi évzáró bankettet tartott a SMAFC, Sopron egyik legpatinásabb sportegyesülete. A rendezvényen számos sportoló, edző és szakosztályvezető vett részt, hogy közösen értékeljék a 2025-ös év eredményeit.

A rendezvényen részt vett dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is, akik köszöntötték az egyesület tagjait, valamint Lakatos Ferenc rektorhelyettes és Horváth József, a SMAFC elnöke is felszólalt.

Fotó: Lendvai Bence

dr. Barcza Attila kiemelte:

Nagyon nagy gratuláció a SMAFC-nak az idei teljesítményhez. Ez a városunk egyik legrégebbi egyesülete, amely számos szakosztállyal és több ezer sportolóval dolgozik. Horváth József idén megérdemelten kapta meg a Sopron sportjáért díjat – ez jól mutatja, milyen fontos szerepet tölt be a város sportéletében.
Fotó: Lendvai Bence

Horváth József, a SMAFC elnöke elmondta: az egyesület már 30 szakosztállyal működik, és több mint kétezer sportolót fog össze.

A szakosztályaink önállóan végzik a munkájukat, de egymással együttműködve, központi irányítás mellett. A szakosztályvezetőink munkája nélkül nem érhettük volna el ezt az eredményt.
Fotó: Lendvai Bence

Az esten számos sportolót is díjaztak, akik országos versenyeken kiemelkedő helyezéseket értek el.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek