A Sopron Segít Közalapítvány és a Szent Benedek Idősek háza az idei évben is adománygyűjtést szervezett a Sopron által mentorált kárpátaljai Csongor település számára.
A szervezők köszönetüket fejezik ki mindenkinek, akik adományaikkal hozzájárultak a több mint 8 köbméternyi tárgyi felajánláshoz illeteve azok összegyűjtéséhez, melyeket a hétvégén több járművel vitték el a szervezők a faluba.
Az idei évben Sopronon kívül már négy környékbeli település is meghirdette és ezzel támogatta ezt az akciót, ahonnan szintén rengeteg adomány érkezett. Természetesen jár a köszönet Fertőd, Hegykő, Sarród és Sopronhorpács segítőszándékú embereinek is az önzetlen segítségért.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F1f%2F20161016-084054_oi72.jpg)
Barcza Attila (Sopron Segít Közalapítvány elnök) és Filep Márk (Szent Benedek Idősek Háza szervező) arról tájékoztatta portálunkat, hogy a gyermekjátékok jó helyre kerültek a Csongori Óvodában, és annyi gyermekruha, pelenka és gyermekápolási kiegészítő gyűlt össze, hogy jut majd minden nehéz helyzetben élő, kisgyermeket nevelő családnak és a közeljövőben születendő gyermekeknek is tud majd a település kezdőcsomagot adni.
A Közalapítvány jóvoltából 300.000 Ft is átadásra került a településen, amely összegről Csongor vezetősége úgy döntött, hogy egy segélyalapot létrehozva azokat az özvegyeket igyekszik majd támogatni, akik gyermeküket egyedül nevelik, mert sajnos nagyon sok család él ebben az élethelyzetben.
A szervezők elmondták, hogy az idei gyűjtés és a látogatás ismét megerősítette őket abban, hogy a kezdeményezést jövőre is folytatni kell, hiszen nagy szükség van Csongoron a segítségre. Hangsúlyozták, hogy köszönik mindenkinek az adományokat és támogatást.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fca%2Fb3%2F20161017-091328_oywe.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F11%2F5c%2F20161017-083024_5dqh.jpg)