| 2018. augusztus. 27. | 1 perc olvasás

Sikeres volt a sopronbánfalvi kolostor nyílt napja

Alkalmakként több mint ötvenen érkeztek a bánfalvi kolostor nyílt napján szervezett vezetett látogatásra a Kolosterhegyi ünnepen. A barokk lépcső ünnepét követően immár másodszor hirdetett nyílt napot a bánfalvi kolostor, a Bánfalváért Baráti Körrel együttműködve.

A Bánfalváért Baráti kör szervezésében szervezett ünnepi hétvégén Szekendy Tamás emlékére tartottak orgonahangversenyt a Hegyi templomban.  Orgonán és csembalón Kuzsner Péter orgonaművész játszott, vendégei  voltak: Domnánics Júlia – ének, Fodor Gábor – fuvola, Major Júlia –  fuvola, Vados Márton – gordonka.

Augusztus 26-án, vasárnap a Fekete Mária kegykép ünnepét tartották. A Bánfalvi Fekete Mária, rendelt ünnepén arról is megemlékeztek, hogy a pálos atyák hozták a kegyképet (1483 körül)erre a szent helyre. A  vasárnapi ünnepen a Hegyi templom előcsarnokában mindenki megcsodálhatta  a Sütő József, kőszobrász-restaurátor keze által újjá születő "Feltámadt  Krisztus" 350 éves szobrát, amikor az ünnepi szentmisét szoboráldás  követte. – mondta el Igrecz Katalin, a szervező Bánfalváért baráti Kör  elnöke.

A mai Sopronbánfalva, a néhai falu fölé magasodó kolostor a bánfalvi  jeles ünnepnapokra ismét nyílt napot hirdetett meg, amelyen ingyenesen  volt látogatható a bánfalvi kolostor és külön erre az alkalomra  kolostormenü várta a látogatókat.

Alkalmakként több mint ötvenen vettek részt a vezetett  kolostorlátogatásokon, amelyek során megelevenedett a a sopronbánfalvi  pálos kolostor múltja és megmutatta magát jelene is.

Az esemény kapcsán Egresitsné Firtl Katalin, a tulajdonos, Eszterháza  Központ nevében, annak ügyvezetőjeként elmondta: a Bánfalva jeles  napjain tartott nyitott napok alkalmával a helyieket és az ideérkezőket  is várják az egyedülálló élményt nyújtó kolostorlátogatásra.

A kolostor 500 éve értéke a helynek, szépségével nem csak egyedülálló  látványosság, de mindezen túl olyan szakrális hely, amely zárda  építésére sarkallta egykor a pálos szerzeteseket és amelynek ma is  kisugárzása van. Ma is érezhető és átélhetőa félezer év kulturális  örökségének, a hit érezhető ereje. Mindezt az értéket kötelességünk  továbbéltetni és -örökíteni, közkinccsé tenni – tette hozzá Egresitné  Firtl Katalin.
 

Legnépszerűbb cikkek