A már ötéves múltra visszatekintő rendezvényen a soproni és Sopron környéki középiskolások mérhették össze tudásukat a művészetek kilenc ágában. Az összművészeti fesztivál elsődleges célja mindig az ifjú tehetségek bemutatkozásának a lehetősége illetve a tehetségek felfedezése valamint tehetséggondozása.
Kezdetben csak azokat a kategóriákat hirdették meg a fesztiválon melyek Sopronban is nagy hagyománnyal rendelkeznek, így a versmondás, versírás, a népzene, a komolyzene, a színjátszás, a képzőművészet és a fotózás volt a lehetőségek listáján, azonban a tavalyi év sikere után tovább bővítették a kategóriákat, így idén már lehetett jelentkezni modern tánc és könnyűzene műfajokban is.
Az idei évben 100 fő feletti volt a jelentkezők száma, melyek közül legtöbben a fotó és a versírás kategóriákban indultak, de nem maradt indulók nélkül egy kategória sem. Összesen nyolc középiskola tanulói vettek részt a megmérettetésen, ahol nagyszerű előadások és produkciók kerültek a színpadra.