| 2019. szeptember. 14. | 1 perc olvasás

50 éve lett kupagyőztes a SMAFC

Első vidéki csapatként nyerte meg a Magyar Népköztársasági Kupát a SMAFC férfi kosárlabda csapata. A bravúrt 1969. szeptember 14-én hajtotta végre a csupa amatőrökből álló egyetemi csapat. Az egykori játékosok szombaton találkoztak Sopronban

A csapat tagjai, hozzátartozóit és a sportbarátokat Bácskai Kornél, a megyei szövetség elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy az egykori csapatból többen már az égi pályákon játszanak, de szerencsére még sokan együtt ünnepelhetik a jubileumi eseményt.


fotó: Griechisch Tamás

A megjelenteket dr. Simon István alpolgármester köszöntötte az önkormányzat nevében. Kiemelte, hogy a SMAFC egy olyan időszakban rázta fel a város közösségét, amikor még a világégés, a németek kitelepítése, az 56-os eseményeket követő megtorlások nyomták rá bélyegüket a mindennapokra. Ez a csapat ismét felpezsdítette a határ közelsége miatt elzárt várost.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

A SMAFC több alkalommal is az MNK döntőjébe jutott, s az 1967-es és 1968-as bronzérem után 1969-ben megnyerték a kupát. Két akkori játékos, Orbay László és Tvordy György, a magyar válogatottban is szerepelt. Az 1970-es években változó sikereket értek el az egyetemi kosarasok.

1969-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert csapat tagjai:

Tóth Kálmán, Trokán Pál, Záray Károly, Balsay István, Bakonyi Gábor, Krasznai Ferenc, Varga Sándor, Kovács Imre, Takáts Péter, Koloszár József, Pirkhoffer János Bakk László, Balogh Sándor, Orbay László, Tvordy György, Kisteleki Péter, Káldy József.

A jelenlévő csapattagok emlékplakettet vehettek át, amellyel az ötven évvel ezelőtti eseményre emlékeztek meg.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek