A kiállítás az 1930-as évektől napjainkig mutatja be Sopron és a filmgyártás kapcsolatát. A belváros mellett olyan ismert forgatási helyszínek is megjelennek, mint a fertőrákosi kőfejtő, a nagycenki Széchenyi-kastély és a fertődi Esterházy-kastély.
Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója, a kiállítás kurátora elmondta: az ötlet egy filmes turizmusról szóló egyetemi rendezvényen született meg. A tárlat időrendben mutatja be a Sopronban forgatott alkotásokat, miközben a hagyományos ismeretterjesztés mellett az élményszerű bemutatásra helyezi a hangsúlyt.
A megnyitón levetített kisfilmekben dr. Farkas Ciprián polgármester és Basa Balázs filmgyártási helyszínkutató köszöntötték a résztvevőket. A polgármester elmondta: Sopron filmes öröksége éppúgy büszkeségre ad okot, mint történelme és épített értékei, a kiállítás pedig új szemszögből mutatja be az ismerős utcákat és épületeket.
Tóth Éva önkormányzati képviselő, kulturális tanácsnok a soproni mozitörténet jelentőségét méltatta. Kiemelte: a mozgókép már a párizsi bemutatását követő évben megjelent Sopronban, a történelmi belváros pedig számos film forgatási helyszínéül szolgált.
A tárlat külön részben foglalkozik a soproni mozik közel 130 éves történetével. Török Balázs, a Soproni Múzeum történésze elmondta: korabeli plakátok, reklámdiák és ritka tárgyi emlékek idézik meg a város mozikultúráját.
A kiállított anyagok múzeumi, levéltári és magángyűjteményekből származnak, a tárlat létrejöttéhez Friedrich András és Dr. ifj. Sarkady Sándor is hozzájárult.
A filmek alkotóival és a forgatások résztvevőivel készült interjúk a kulisszák mögé is betekintést engednek.
A SNITT – Sopron a filmvásznon című időszaki kiállítás a Lábasházban, az Orsolya tér 5. szám alatt látogatható.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%2520november%2F11.06.%2FDSC00286.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fac%2F95%2Fdsc00276.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F64%2F4a%2Fdsc00277.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F30%2F3e%2Fdsc00278.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fe9%2Fbe%2Fdsc00280.jpg)