| 2017. április. 28. | 1 perc olvasás

Sok döntés született a soproni közgyűlésen

A májusi közgyűlésen tizennyolc napirendi pont előterjesztését tárgyalta Sopron képviselő-testülete, ahol az alapítványi támogatásokról is döntöttek.

A rendes ülésen döntöttek többek közt a Magyar Kupát nyert Uniqa Sopron kosárlabda csapat jutalmazásáról, akiknek ötmillió forintos jutalmat szavaztak meg a képviselők és akik képviseletében megjelent a városházán Török Zoltán, a Raabersport Kft. ügyvezetője, Török Zoltán és Sterbenz László vezetőedző valamint Fegyverneki Zsófia csapatkapitány, hogy megköszönjék az önkormányzat egész éves támogatását. Jelképesen átadtak Dr. Fodor Tamás polgármester és Dr. Simon István alpolgármester részére egy-egy aranyérmet valamint a Magyar Kupát is elvitték a képviselő-testület elé. 

A közgyűlésen eldőlt, hogy látogatást tesz a város képviseletében egy küldöttség a kárpátaljai Csongor településre, amelynek az idei évben is igyekszik segíteni városunk, ezzel kapcsolatban adományozásra is kérik május 31-ig a jó szándékú soproniakat.  ( ITT )

A Soproni Széchenyi István Gimnázium intézményvezetői pályázatára érkezett pályázat jelöltjét támogatja a testület. Farkas Gábor kinevezését konkrétan a Soproni Tankerület hozza majd meg, amely megbízási periódus 5 év szólhat. 

Tizenöt helyi alapítvány támogatásáról is döntöttek, melyek hatvanezer és kettőszázezer forint közötti összegre számíthatnak az önkormányzattól, és amely pénzt a pályázatukban megjelölt célokra költhetnek majd. 

Sopron önkormányzata pályázatot nyújt be a Központi Gyermekkonyha felújításának támogatására, amely egyébként egy 53 millió forintos beruházás és amelynek a felét a város költségvetése állja.

Éves beszámolók, üzleti tervek is szerepeltek a csütörtöki közgyűlés napirendjén, amely előterjesztések elfogadásra kerültek. 

Legnépszerűbb cikkek