Sopron 1989 óta a szabadság városa is

A páneurópai piknik és a határáttörés 32. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak csütörtök délután a sopronpusztai Páneurópai Piknik Emlékparkban.

1989. augusztus 19-én Sopron ismét egy jelentős történelmi esemény színtere volt: ezen a helyszínen mentek át az itt tartózkodó kelet-németek egy szabad világba. Az esemény 32. évfordulójának ünnepi megemlékezésén dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere úgy fogalmazott, egy rab nép adott szabadságot egy másik rab népnek. -  A történelmi esemény jelentőségét mutatja, ahogy Helmut Kohl akkori kancellár fogalmazott: itt ütöttek ki egy téglát a Berlini falból. Mi erre itt, Sopronban büszkék vagyunk - 1989 óta a leghűségesebb város a szabadság városának is nevezheti magát. A mi felelősségünk jelenkorunkban abban áll, hogy ennek a fontosságát továbbadjuk az utánunk jövő generációnak – hangsúlyozta.


fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője beszédében kitért arra, hogy a páneurópai piknik a huszadik század egyik legjelentősebb eseménye, hiszen olyan láncreakciót indított el, ami közvetett módon a Vasfüggöny lebontásához, a megingathatatlannak hitt kommunista világrendszer összeomlásához is vezetett. - Azt gondolom, Sopron büszke lehet arra, hogy  része volt abban, hogy a német újraegyesítés megtörtént. Hosszú utat jártunk be ezen 32 év alatt, folytatnunk kell az Európához való felzárkóztatást, és azt gondolom, hogy ehhez az elmúlt 10-11 évben nagyon jó úton jártunk – mondta. 


fotó: Griechisch Tamás

Michael Winzer, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletvezetője meghatónak nevezte helyszínt és a történelmi pillanatot: 32 évvel ezelőtt itt olyan események történtek, amelyek mindenkire nagy hatással voltak. Sokak sorsa változott meg, sok élet alakult másképpen. 


fotó: Griechisch Tamás

A megemlékezésen részt vett Katharina Landgraf, a német parlament CDU-képviselője, aki arról beszélt, mennyire lényeges a fiatalabb generáció számára történelmünk ismerete -  A fiatalokkal tisztázni kell, hogy milyen történelmi időszakok voltak; hogy mi, mit jelentett ezekben az időszakokban, mint például a vasfüggöny, a hidegháború. Utána ezt a hagyományt meg kell velük ismertetnünk, hogy képesek legyenek a jelentőségét továbbvinni az utánuk következő generáció számára – fogalmazott.


fotó: Griechisch Tamás

A megemlékezésen Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány korábbi magyarországi képviseletvezetője a város által adományozott Pro Urbe Sopron díjat vehetett át - A kitüntetést sok tekintetben a Konrad Adanauer Alapítvány munkája elismerésének is tekintem; remélem, hogy  az eddig elkezdett munkát és hagyományokat tovább tudjuk vinni – hangsúlyozta a korábbi képviseletvezető. 
A beszédek után a kopjafánál Sopron városvezetése és a jelenlévő német vendégek koszorút helyeztek el, illetve elültettek egy fát az évforduló tiszteletére. Az eseményen részt vett több önkormányzati képviselő és soproni intézményvezető is. 


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek