A két napos rendezvény első napján megemlékezés, üzemlátogatás, emlékgyűjtemény megtekintése és helyi műemléképületek felkeresése is szerepelt a programban, melyet a Szilikátipari Tudományos Egyesület Kő- és Kavics Szakosztálya és a BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék szervezésében rendeztek meg városunkban.
A konferencián résztvevők a második napon szakmai előadásokkal gazdagodhattak a Hotel Sopron üvegtermében, ahol többek közt a kőfaragás műhelytitkaival, a kőintarziakészítéssel, a tömbkőgyártással de a kőfaragás történelmi múltjával is megismerkedhettek.
A programsorozat zárásaként konzultációra, szakmai eszmecserére is lehetőség nyílt, ahol a résztvevők a szakmai ismeretek bővülésén kívül gyümölcsöző partneri kapcsolatokat is kitudtak alakítani.