A jubileumi évforduló alkalmából Sopronba érkezett Claus Brechter, Bad Wimpfen polgármestere és delegációja, hogy ünnepi keretek között emlékezzenek meg a két város közös múltjáról, és közösen ünnepeljék meg az évfordulót, majd írásban is megerősítsék a testvérvárosi köteléket. A városháza dísztermében tartott ünnepségen dr. Fodor Tamás köszöntötte a küldöttséget, amin részt vett Dr. Simon István alpolgármester és több soproni képviselő, közéleti személyiség is.
A két város közötti kapcsolat előzményei a kitelepítés idejére vezethetők vissza. 1946-ban Bad Wimpfen befogadta a hazájából elüldözött soproni német lakosságot és a kapcsolatokat azóta is hűen ápolják. A testvérvárosi kapcsolat 1991-ben került hivatalos keretek közé, amiben nagy szerepet játszott városunk akkori polgármestere Hirschler Rezső, aki a szerződést megkötötte, és aki szintén jelen volt a jubileumi ünnepségen.
Ha visszatekintünk a történelmi múltra a trianoni békeszerződés után Sopron, Magyarország legnagyobb német többségű városa volt. A soproniak hűsége, hazafiassága megkérdőjelezhetetlen volt akkoriban is. 1946. április 27. és május 16. között a politika mindezeket figyelmen kívül hagyta, s hiába volt sok polgártárs mentési kísérlete, hétezer német ajkú sopronit mégis megfosztottak az állampolgárságuktól, ingó- és ingatlan vagyonától, és elűzték őket hazájukból, és telepítettek ki őket az éhező és romokban heverő Németországba. Sopronban többek közt az evangélikus és katolikus egyház, valamint a városi tanács támogatásával megindult a kitelepítés alóli mentesítési akció, melynek alapja az volt, hogy a német anyanyelv megvallása nem lehet bűn az ezeréves Magyarországon. Sajnos nem voltak sikeresek a mentesítési kérelmek, az akkori államhatalom nem vette figyelembe a soproniak kérését, sőt az enyhítést jelentő titkos megállapodást is csak a kitelepítések után hozták nyilvánosságra. Az 1946-os év Sopron történetének egyik legválságosabb és legkegyetlenebb éve volt. A soproni németek kitelepítése a magyarországi németek elűzésének ugyan csak egyik állomása volt, de városunkat fájdalmasan érintette. Sokat köszönhetünk német barátainkat, hogy befogadták, megbecsülték németajkú elűzött honfitársainkat, és segítettek nekik akkoriban új otthont teremteni.
1946 után a politikai helyzet, és a magyarországi diktatúra ugyanakkor szinte lehetetlenné tette a két település szorosabb együttműködését. Minderre egészen 1991-ig kellett várni. Magyarországon a kommunista rendszer összeroppanása, Németországban pedig a berlini fal leomlása jelezte, hogy az emberek szabadságvágyának nem lehet határt szabni.
Sopron és Bad Wimpfen a testvérvárosi szerződés aláírásával hivatalosan is összeköttetett és ez a kapcsolat azóta is gyümölcsöző. A jó testvérvárosi kapcsolat több mint gazdasági, politikai, kulturális együttműködés, élővé igazán a barátság és az emberi érzések teszik.
Fodor Tamás, Sopron polgármestere köszöntőjében a történelmi múlt felidézése mellett, kitért arra is, hogy Sopron az elmúlt esztendőkben jelentős fejlesztéseken esett át. Röviden összefoglalta azokat a beruházásokat melyek által egyre szebb környezetben élhetnek a soproniak és ami vonzóbbá teszi az ide látogatóknak is a várost. Megemlítette a Várkerület felújítását, az Erzsébet kert rekonstrukcióját illetve a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház új köntösbe öltöztetését is.
Zárszóként Fodor Tamás köszönetét fejezte ki Sopron város nevében, mindazon német polgároknak, akik segítették és ma is segítik, ápolják a német-magyar kapcsolatokat, ezen belül is Bad Wimpfen és Sopron kapcsolatát.
Claus Brechter, Bad Wimpfen polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a két város között a mai napig is szoros a kötelék és hogy folyamatos és sikeres több területen is az együttműködés. A soproni látogatások során szerzett élmények, a testvérváros megismerése, és nem utolsó sorban a személyes kapcsolatok kiépítésének lehetősége az alapja annak, hogy a két város közötti baráti kapcsolatok ilyen szépen erősödnek. Megemlékezett és gratulált dr. Fodor Tamásnak a közelmúltban átadott elismerésért, amit polgármesterünk a német-magyar kapcsolatokért tett érdemeinek elismeréseként kapott.
Az ünnepségen fellépett a Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar és a Concordia Énekkar (Bad Wimpfen), akik nagy sikert arattak és akiknek hatalmas tapssal köszönték meg a jelenlévők a magasszínvonalú előadásokat.
Az ünnepi köszöntők és a kórusok után került sor a testvérvárosi szerződés megerősítésére, amit a két polgármester látott el kézjegyével és átadásra került Sopron város ajándéka is, melyen a két címer látható.
Ezt követően a Tűztorony lábánál avatták fel Bad Wipfen ajándékát, egy emléktáblát, amin szintén a két város címere látható és ami a 25 éves testvérvárosi jubileumra emlékezteti a város lakóit.