A Pozsonyi Magyar Intézet meghívására érkezett a Soproni Petőfi Színház tánctagozatának, a Sopron Balettnek az előadása Szlovákiába, ahol telt ház várta az együttest. Szarka Gyulának, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítójának, Szálinger Balázs József Attila-díjas költőnek és Demcsák Ottó Harangozó-díjas táncművésznek az alkotása iránt élénk érdeklődés mutatkozik. A magyar őstörténetről még nem készült táncmű, országos érdeklődés övezte a tavaly tavaszi bemutatót. A soproni sikeres premier után - tíz perces vastapsot kapott a stáb - Pápán, Szarvason, Budapesten és Tatabányán is látható volt már a produkció.
Most a Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében valósult meg a vendégszereplés, amelyet élénk médiaérdeklődés övezett.
Pataki András a Soproni Petőfi Színház igazgatója is nagyon örült a minden várakozást felülmúló sikernek, a közönség lelkes fogadtatásának, az ünneplésnek. A direktor tárgyalt a jelen lévő kulturális vezetőkkel arról, hogy megrendezik a visegrádi országok (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) tánctalálkozóját, és ennek először Sopron adna otthont.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9d%2F70%2Fmg-0600-copy_jt7g.jpg)
fotó: Torma Sándor
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc4%2F1a%2Fmg-0609-copy_220b.jpg)
fotó: Torma Sándor
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F40%2F5c%2Fmg-0613-copy_8c4_.jpg)
fotó: Torma Sándor