| 2018. március. 20. | 2 perc olvasás

Sopron lehet a hazai sörgyártás regionális fellegvára!

Közel 2 milliárd forintot költ Sopronban kapacitásfejlesztésre a HEINEKEN Hungária. A Soproni Sörgyár 30 százalékkal bővítheti gyártási volumenét az elkövetkező két évben. Korszerű gyártósor, erjesztőtankok, új készáruraktár és kiszolgáló helyiségek, logisztikai fejlesztések – ezek valósulnak meg a beruházás részeként. A fejlesztéseket kedden sajtótájékoztatón ismertették.

A HEINEKEN hosszú távú elköteleződését mutató beruházással a 123 éves Soproni Sörgyár a hazai sörgyártás regionális fellegvára lehet. Részben azzal, hogy termékei gyártása során előnyben részesíti a jó minőségű hazai alapanyagokat és a hazai beszállítókat. Részben pedig azzal, hogy a hazai innovációra építve már nem csupán követi a fogyasztói trendeket, hanem a hazai nagyüzemi sörgyártás trendformáló műhelyévé válik - mondta el José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója beszédében.


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila városi tanácsnok elmondta, hogy eddig is büszkeséggel töltötte el, hogy Sopronban készül Magyarország egyik legkedveltebb söre. Kiemelte, külön öröm, hogy tovább erősödik a város szerepe az ország sörgyártásában. Hangsúlyozta, hogy a most bejelentett fejlesztések egyfelől azért is fontosak, mert a biztonságos megélhetés mellé további perspektívát kínálnak a sörgyár dolgozóinak, valamint új munkahelyeket is jelentenek. A gyártáskapacitás fejlesztésével éves szinten közel 100 millió forinttal több helyi iparűzési adót fizet majd a HEINEKEN Hungária, így a város többletforráshoz juthat fejlesztési tervei megvalósításához.


fotó: Griechisch Tamás

Törhetetlen a több, mint 120 éves kapcsolat Sopron és a sörgyár között. A cég a város egyik legnagyobb adófizetője, több mint 250 embernek biztosít megélhetést, mondta Dr. Fodor Tamás polgármester. Majd hozzátette: fontos a vállalkozások, vállalatok számára, hogy folyamatos fejlesztésekkel, új technológiák bevezetésével növeljék piaci részesedésüket.

A beruházással közel negyven új munkahely jön létre, és éves szinten mintegy 400 ezer hektoliterrel több sört fognak gyártani az üzemben. A cég tavaly nyáron jelentette be, hogy leáll a sörgyártás a martfűi gyárban, Sopronban viszont bővítenek. A martfűi üzemet fokozatosan disztribúciós és logisztikai központtá alakítják át.


fotó: Griechisch Tamás

Thuróczy Zoltán, a Soproni Sörgyár vezetője elmondta, hogy ez év végéig a sörgyár területén épületeket bontanak, új göngyöleg tárolót, szociális blokkot, valamint készáru raktárat alakítanak ki, emellett duplájára bővítik a szűrőüzemet, új utat és csatornát építenek.


fotó: Griechisch Tamás

A sajtótájékoztatót követően gyárlátogatást tartottak. Az eseményen a város részéről jelen volt Mágel Ágost és Dr. Magas László önkormányzati képviselő is.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek