| 1 perc olvasás

Sopron újra várja az Éneklő Ifjúságot

Április 17-én szerdán, a Liszt-központban folytatódik az Éneklő Ifjúság koncertek hagyománya Sopronban. Az idén épp 90 éves mozgalom helyi hangversenyére február 15-ig várják a gyermek- és ifjúsági kórusok jelentkezését, elsősorban Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyékből, de az ország más pontjairól is.

„Az Éneklő Ifjúság kórustalálkozó és szakmai program is egyszerre. A koncert a legifjabb generáció énekkarai számára nyújt fellépési alkalmat és lehetőséget egymás megismerésére. A KÓTA minősítő rendszerének köszönhetően pedig az együttesek a kórusélet elismert, szakavatott képviselőitől kaphatnak visszajelzést, énektanárnak és kórustagnak egyaránt építő módon. Sopronban mindemellett a közös éneklés generációkon átívelő élményét is megtapasztalhatják majd a résztvevők – hiszünk abban, hogy a kórusmuzsika egy egész életen át örömet és közösséget adhat” – emelte ki Bognár László, a hangversenyt szervező 5. Szólam Alapítvány kuratóriumi elnöke. A soproni Éneklő Ifjúság hangverseny társszervezője a Pro Kultúra Sopron Nkft. Az esemény a KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége szakmai együttműködésével valósul meg.

Az Éneklő Ifjúság hangversenyre jelentkező együttesek előre bejelentett, szabadon választható műsort mutathatnak be a koncerten, ha viszont KÓTA-minősítést szeretnének szerezni, a programnak meg kell felelnie a minősítés kritériumainak. A találkozót a közös éneklés teszi még élvezetesebbé, ahol a gyerekek és fiatalok megtapasztalhatják, milyen egy 100 fős kórus tagjainak lenni. Amíg pedig a zsűri tanácskozik, a résztvevőknek a soproni Goldmark Énekegyüttes ad interaktív koncertet, megmutatva, hogy felnőttként sem kell felhagyni a kórusénekléssel.

A részletes felhívás a jelentkezési lappal a weboldalon található.

Az Éneklő Ifjúság mozgalmat Bárdos Lajos zeneszerző alapította – a kórusok közössége idén emlékezik születése 125. évfordulójára. Az 1934. április 28-án - a budapesti Zeneakadémián - megtartott első nagy ifjúsági hangverseny emlékére minden tavasszal országszerte szerveznek Éneklő Ifjúság hangversenyeket a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége szakmai közreműködésével. Sopronban 1938-ban tartották a mozgalom első koncertjét, 2001-ben és 2023-ban pedig az énektanárok körében a szakmai-pedagógiai innovációt támogató „Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek” eseményét látták vendégül a városban.

Legnépszerűbb cikkek