A Rák-patak partján, az egykori Déli pályaudvar szomszédságában fekvő Erzsébet-kert területe a 18. század elején még a városfalakon kívüli kültelek volt. A szépen gondozott, eredetileg Preysing generális magántulajdonában lévő telket 1763-ban vásárolta meg a város a generális özvegyétől. Az ekkor Neuhofként emlegetett franciakert 1800 körül már a soproniak kedvenc sétatere volt.

1841-ben a városban katonáskodott Petőfi, aki diák rajongóival és katonacimboráival szívesen járt a Neuhofba, amikor éppen nem barátjánál, Fabricius Endrénél töltötte idejét annak Fő téri házában. Sörfőzde és sörház, mutatványosbódék, katonazenekarok, a Tűztorony fúvósai és cigányzenekarok szórakoztatták a zöldbe kisétáló városlakókat.

Kezdetben szabályos franciakert jellege az idő múlásával egyre oldottabb lett, végül 1846-ban tájképi parkká alakították. Ekkor kapcsolták hozzá a terület északi szegélyén a Rák-patak mentén húzódó, hazánkban őshonos fafajokból: nyárfákból, füzekből, szilből álló erdősávot. A park hatalmas fái között számos ekkoriban ültetett kaliforniai szárnyas-diófa, díszcseresznye, japánakác, tulipánfa is található. A fák között hangulatos sétányok, pihenésre alkalmas padok kaptak helyet. 1855-ben kezdték ültetni a vadgesztenyefákat és az egynyári virágok szaporítására üvegházat építettek.

Az Erzsébet-kert talán legpompásabb éke az Európa-szerte ritkaságnak számító, elültetése óta remekül fejlődő kaliforniai óriás- vagy mamutfenyő, amely a 19. század 70-es éveiben Magyarországra eljutott első példányok egyike. A hatalmas fenyőfajta első képviselőit 1853-ban hozták Európába, a bécsi császári kertészetbe. Az ott fel nem használt szaporítóanyag a kiegyezés után kerülhetett át hozzánk, így ennél idősebb mamutfenyő nem is található Magyarország területén. Dahner Samu egykori városi főkertész visszaemlékezései szerint körülbelül 10 évi előnevelés után 1880-85 között ültették ki mai helyére. 1956-ban történt mérések szerint magassága 28 m, mellmagassági átmérője 92 cm volt. Ekkoriban botanikai körökben úgy tartották, mivel az európai klíma nem kedvez túlzottan a mamutfenyőknek, 100 évnél többet itt nemigen élnek és az 1 méteres mellmagassági átmérőt sem érik el. Mindezt annak ellenére, hogy hazájukban ezer évnél is tovább élhetnek és száz méteresre is megnőhetnek. Így az Erzsébet-kert mamutfenyője már az 1950-es években is rekordernek számított, ráadásul nemcsak korának, hanem szép szabályos alakjának köszönhetően is. Nem csoda, ha a szakemberek árgus szemekkel ügyeltek biztonságára: „… az Erzsébet-kerti mamutfenyő különös figyelmet és szeretetet érdemel. Különösen hangsúlyoznunk kell ezt napjainkban, amikor ismételten előfordul, hogy üdülők, kamaszok, dolgozók megrongálják a fa törzsét és mit sem törődve a fát körülvevő védőkorláttal, a fa törzsét megfaragják, kövekkel dobálják. Utóbbit nyilván abból a téves nézetből fakadóan teszik, hogy kérge gumitartalmú és »visszarúg«. Kérjük az illetékeseket, elsősorban az Erzsébet-kert dolgozóit, hogy világosítsanak fel minden jóhiszemű embert, a megrögzött károkozókat pedig adják át a hatóságoknak.” / Csapody István: A soproni mammutfenyő. 1957./ Így napjainkban a féltve őrzött fa nagyjából 150 éves és fiatalabb „testvérei” is ott növekednek a parkban, szerencsére a II. világháború és a természet viszontagságai is megkímélték őket.

1863-ban a Neuhofban tartották az első soproni magyar dalos ünnepélyt, 1889-ben zenepavilont építettek. 1899-ben a parkot a megelőző esztendőben tragikus körülmények között elhunyt, Magyarországon méltán közszeretetnek örvendő Erzsébet királyné, Sisi emlékének tiszteletére Erzsébet-kertnek nevezték el. Ugyanebben az évben a park bővítésére megvette a város a szomszédos Vághy-féle gyümölcsöskertet. A parkban 1904-ben, később 1925-ben tekintélyes iparkiállítást rendeztek, akkorra már volt itt egy híres kerti vendéglő, a Sörpavilon vagy Kioszk.

1941 májusában Tamás József erdőmester javaslatára, Sopron közgyűlésének határozata alapján a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium az Erzsébet-kert egyes fáit természetvédelem alá helyezte.

A vasút közelsége miatt a II. világháború pusztításai erősen érintették a parkot és komoly károkat okoztak. 1944-45-ben összesen 39 alkalommal bombázták. Elpusztult a Zenepavilon, a Kioszk, a Rák-patak hidjánál álló Nepomuki Szent János szobor és a Városi Sörház és Malátagyár is, mely a mai GYIK helyén állt és amelyet a városi tanács még a park megvásárlásának évében, 1763-ban alapított. A kert szélét azért is ítélték alkalmasnak e célra, mert így a tűzveszélyes üzem a városfalakon kívülre került.

Az 1950-es évek elejére így a közkedvelt park elveszítette régi fényét, bár időről időre történtek kisebb rekonstrukciók, növénytelepítések. 1977-től 5 éven át Liszt Ferenc mellszobra is díszítette, melyet napjainkban a róla elnevezett konferencia és kulturális központ előtt láthatunk.

Művészeti alkotásokban ma is gyönyörködhetünk az Erzsébet-kertben járva: gróf Bánffy Miklós egész alakos bronzszobra vonja magára a tekintetet a mamutfenyő előtti nyílt téren. Az író, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere és Erdély történelmének lejegyzője a térdén nyugvó, nyitott könyvre mutat: „Könyörtelen következetességgel visz tova az első, mindegynek látszó lépés a végzet ösvényén” – olvasható benne a tőle származó idézet. A szobor körüli kődarabok a trianoni békeszerződés idején szétszakított ország szimbólumai. Párkányi Raab Péter alkotását 2013. december 14-én, az éves soproni Hűség napi megemlékezés alkalmával avatták fel, egyben emlékhelynek nyilvánították az Erzsébet-kertnek ezt a részét.

A park átfogó megújítása a 2015. évi rekonstrukció során valósult meg. Ügyelve a botanikai változatosságra, vérbükkel, ámbrafával, szelíd gesztenyével, páfrányfenyőkkel egészítették ki az óriási gesztenyékből, platánokból, japánakácokból álló eredeti faállományt. Évelővirágokkal teli ágyásokat alakítottak, felújították a sétányokat, újjáépítették a zenepavilont. Információs táblák elevenítik fel a park történelmét. 2019-ben emlékfát ültetett a Soproni Városszépítő Egyesület Lovag Kőmáli Flandorffer Ignác emlékezetére. Nem véletlenül éppen itt, hiszen az ő érdeme volt Sopron Vármegye itt húzódó első vasútvonalának kiépítése 1846-ban. Nevéhez fűződik a soproni borászat felvirágoztatása és az egykori gázgyár alapítása is.

Források:

funiq.hu:

zoldkalauz.hu

Soproni Szemle 1957. XI. évf. 3–4.: Csapody István: A soproni mammutfenyő

visitsopron.com

Borítókép: zoldkalauz.hu