fotó: Koszorú Mihály
Teendő még van, hiszen jelentős, több évtizedes lemaradást próbál behozni az önkormányzat az utak és járdák felújításával kapcsolatban. - mondta el Dr. Simon István alpolgármester csütörtökön a Barátság park melletti felújított járdaszakasznál.
fotó: Leczovics Zsolt
A sajtótájékoztatón az alpolgármester elmondta továbbá, hogy idén 31 járda burkolata újult még részben vagy egészben a város legkülönbözőbb területein. Az említett beruházások összköltsége közel 100 millió forint volt, az éríntett járdaszakaszok együttes hossza 3400 méter. Korszerűsödött például a Papréti tornacsarnok melletti, az Erzsébet kert melletti, a Táncsics utcai, az Orgona utcai, a Selmeci utcai járda burkolata, de megújult az Ikvahíd-Szentlélek utca, Vasvári Pál utca és a Barátság Park melletti járda is.
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Koszorú Mihály
Idén több olyan területileg kisebb problémát is sikerült megoldani, amely az érintett lakóknak és az arra közlekedőknek egyaránt sok bosszúságot okozott. Sok esetben a járdához padka épült, vagy a járófelület alatt megtörtént a közművek cseréje is. - tette hozzá Mágel Ágost a Városfejlesztési bizottság elnöke.
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd8%2Fbc%2Fjarda-3_8zsz.jpg)