| 2016. november. 6. | 1 perc olvasás

Sopronban és Csornán raboltak a fiatalok

A rendőrök előállítottak két fiatalkorút, akik a megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt is elkövettek Csornán és Sopronban.

A Soproni Rendőrkapitányság rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy mihályi és egy fertőszentmiklósi fiatalkorú ellen.

A gyanúsítottak 2016. október 18-án az esti órákban megütöttek egy helyi lakost egy csornai gyalogos közben, aki a bántalmazástól a földre esett. A sértettől ezután elvették a pénztárcáját és elfutottak.

A rendőrök a nyomozás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két 16 éves fiatalkorút, akiket 2016. november 4-én elfogtak és előállítottak a Soproni Rendőrkapitányságra. A nyomozók megállapították, hogy a két fiú gyanúsítható egy 2016. október 31-én virradóra Sopronban történt garázssor-feltöréssel is, ahol a kapukat kifeszítették, de végül nem tulajdonítottak el semmilyen értéket. A fiatalok elmondták, hogy pár nappal korábban két kerékpárt is elloptak, amiket megmutattak a rendőröknek.


fotó: police.hu

fotó: police.hu

A soproni nyomozók drogtesztet alkalmaztak a fiúkkal szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért mintát vettek tőlük a későbbi szakértői vizsgálat céljából.

A gyanúsítottak kihallgatásukkor beismerték a bűncselekmények elkövetését, a rendőrök pedig - őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


fotó: police.hu

Legnépszerűbb cikkek