| 2021. május. 14. | 2 perc olvasás

Sopronban forgatják az „Erdei utakon Reviczky Gáborral” újabb epizódját

A tematikus ismeretterjesztő sorozatban a Kossuth Díjas színművész, műsorvezető hétről hétre megismerteti a nézőket a hazai és külhoni erdőkkel vagy az azok környékén zajló legfontosabb eseményekkel. Ezúttal a hamarosan nyíló Erdő Háza adta a forgatás apropóját.

A vadaspark új lakójával is megismerkedett Reviczky Gábor műsorvezető, akit dr. Sándor Gyula a Tanulmányi Erdőgazdaság vezérigazgatója kalauzolt a helyszínen. A Kossuth-díjas színművész minden alkalommal szívesen érkezik városunkba. – Sopron egy gyönyörű település. A belváros varázslatos. Azt kell mondjam, ez az egyetlen város, ami ilyen fantasztikus erdőrészekkel van övezve – hangsúlyozta a színművész. 


fotó:Fodor Regina

A sorozat forgatására a producer mellett 4 fős stáb érkezett. Az előre meghatározott, és korábban már bejárt helyszíneken, forgatókönyv alapján készülnek az interjúk és a látványos felvételek. Békési János, a sorozat producere elmondta, gyakori vendégek a Soproni Parkerdőben. – Legalább harminc alkalommal volt már itt a stáb, ezt a forgatást is megelőzte egy bejárás. Szerencsések vagyunk, mert jó időnk van, és az erdő egyszerűen zseniális, gyönyörűek a színek – tette hozzá. 

A Tanulmányi Erdőgazdaság szívesen látja a stábot, hiszen bemutathatják a Soproni Parkerdő megannyi csodáját. A forgatás helyszíne ezúttal az Erdő Háza,  Sopron legújabb épülő attrakciója volt. – A magyar erdőknek és erdészeknek Reviczky Gábor már a hangja, arca lett, nagyon örülünk, hogy ismét ellátogatott hozzánk. Szerettük volna megmutatni, hogy hol tart a beruházás, hiszen a projekt első lépéseinél már volt nálunk – emelte ki Dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója. 


fotó:Fodor Regina

Az „Erdei utakon Reviczky Gáborral” című műsor során betekintést nyerhetünk az erdészek, vadászok, természetvédők életébe. A televízió előtt ülve bejárhatjuk a legszebb tájakat és megismerhetünk olyan embereket, akiknek élete, munkája szinte egybefonódik a természettel és erdeink életével. A műsor a Sopron TV adásában is képernyőre kerül.


fotó:Fodor Regina

Legnépszerűbb cikkek