| 2023. november. 21. | 1 perc olvasás

Sopronban is emelkedett a demenciával küzdő idősek száma

A 65 év feletti lakosság demenciaszűrésének eredményeit ismertették a Soproni Alzheimer Café novemberi rendezvényén. A felmérésből kiderült, hogy húsz év alatt 17%-ról 38%-ra nőtt a betegséggel küzdők száma a városban.

Nem lehet magukra hagyni a demenciával küzdőket és hozzátartozóikat – erre hívja fel a figyelmet már nyolc éve a Soproni Alzheimer Café. A szervezet fő célja, hogy enyhítse a betegekre és a családjaikra háruló testi-lelki megpróbáltatásokat. A szervezők minden hónap harmadik keddjén tartanak rendezvényeket a Megyeháza dísztermében.

A novemberi eseményen dr. Sütő Teréz, az Idősek Európai Háza Alapítvány elnöke és Sipőcz Katalin diplomás ápoló, szociális főtanácsos ismertette a 65 év feletti lakosság demenciaszűrésének eredményeit.

Fotó: Griechisch Tamás
Az elmúlt évtizedekben majdnem a duplájára emelkedett a 85 év felettiek aránya Sopronban. Városunkban is sok idős küzd demenciával, ezért is fontos, hogy a fiataloktól az idősekig minden korosztály megismerje és elfogadja az Alzheimer-kórban szenvedő embereket

– mondta el kérdésünkre dr. Sütő Teréz.

Fotó: Griechisch Tamás
Az Alzheimer kór egyre nagyobb számban érinti az idősebb korosztályt. 2002-ben, 2012-ben és 2022-ben is elvégeztük Sopronban a 65 év feletti lakosság demenciaszűrését. A felmérésből kiderült, hogy húsz év alatt 17%-ról 38%-ra nőtt a betegséggel küzdők aránya

– hangsúlyozta Sipőcz Katalin.

Az eseményen a közelmúltban a Monspart Sarolta-díjjal kitüntetett dr. Amberger Erzsébetet is köszöntötték. Sopron nyugalmazott tiszti főorvosa az idősek egészségmegőrzésének követeként a közösségi gyaloglást határokon belül és kívül is népszerűsíti, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat, amelyeken az egészséges életmód és a testmozgás van a középpontban.  

Fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek