| 2022. február. 25. | 1 perc olvasás

Sopronban is folytatódnak az oltási akciónapok

A kormány és az operatív törzs döntése nyomán márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok. Csütörtökön és pénteken délután 2 és 6 óra között, szombaton pedig délelőtt 10 és délután 6 óra között regisztráció nélkül fel lehet venni a soron következő koronavírus elleni vakcinákat. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint a koronavírus omikron variánsának visszaszorulásával az influenzaaktivitás jelentősen megnőtt.

„Januárban és februárban mintegy 9000 vakcinát adtunk be a Soproni Gyógyközpont Várisi úti oltópontján. Márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok, csütörtökön és pénteken délután 2 és 6 óra között, szombaton pedig délelőtt 10 és délután 6 óra között továbbra is regisztráció nélkül fel lehet venni a vakcinát. Fontos, hogy aki még nem tette meg, mindenképpen oltassa be magát, hiszen csak az oltás nyújt hatékony védelmet a vírussal szemben.” - mondta dr. Bakai Judit, oltópontvezető főorvos.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ összegzése szerint az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az elmúlt háromheti stagnálást követően mérsékelten csökkent, azonban a virológiai adatok azt mutatják, hogy az elmúlt héten tovább erősödött az influenzavírusok cirkulációja.

Az influenza pozitivitási aránya és a hétről hétre nagyobb számban azonosított influenzavírusok száma jelzi, hogy a koronavírus omikron variánsának visszaszorulásával az influenza-aktivitás jelentősen megnőtt - tették hozzá.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy február 14-20. között 15 600 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az előző heti 16 300-zal szemben.

Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket tizenegy területen - a fővárosban, továbbá Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyében – diagnosztizáltak.

Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásáról azt írták, a betegek 32,9 százaléka 14 év alatti volt, 34,1 százaléka 15-34 éves, 22,6 százaléka 35-59 éves, 10,4 százaléka pedig 60 év feletti.

Borítókép; SopronMédia archívum 

 

Legnépszerűbb cikkek