Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata mintegy 18,5 millió forint támogatást nyert el „ A klímatudatos Sopron városért” című projekt megvalósítására. A projekt keretében az Önkormányzat két, egymással szorosan összefüggő tevékenységgel kívánja elősegíteni Sopron éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodását, a kockázatok megelőzését és kezelését.
Horváth Márta, a Trefort Téri Óvoda intézményvezetője kiemelte: A gyerekek nevelésében a környezettudatosságra, a szelektív hulladékgyűjtésre és a környezetvédelemre is kiemelt figyelmet fordítanak.
fotó: Griechisch Tamás
- Tavaly megkezdődött a „Sopron Megyei Jogú Város Klímastratégiája” dokumentum kidolgozása, amely a következő 10 év távlatában határozza meg közös céljainkat és feladatainkat. A mai eseménnyel egy programsorozat is kezdetét vette, amely a kisgyermekektől a felnőtt lakosságig a klímaváltozáshoz történő hatékony alkalmazkodást, illetve a klímatudatos magatartásformák elterjedését szolgálja. Az emberi jóllét, az élhető környezet, az egészség, a természeti erőforrásinak és az éghajlat védelme városunk célja és kötelessége. A tudatos gondolkodást az intézmények és vállalatok, a közösségek és egyének, a felnőttek és gyermekek körében is folyamatosan erősítenünk, fejlesztenünk kell. Mindez a következő évtizedben komoly feladatokat, egyben lehetőségeket teremt ahhoz, hogy mi soproniak is a klímaváltozás nyertesei legyünk – mondta Dr. Farkas Ciprián polgármester.
Az eseményen Magas Ádám önkormányzati képviselő is részt vett.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F01%2F6f%2Fokonap-1_h76r.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa6%2F69%2Fokonap-4_s1my.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F07%2Ff5%2Fokonap-5_vxye.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd6%2Fa0%2Fokonap-6_xp7e.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdf%2Faa%2Fokonap-7_cfo3.jpg)