| 2023. január. 20. | 1 perc olvasás

Sopronban is sikeres az Úszó Nemzet Program

Sopronban ezerötszáz gyermek jut el uszodába az Úszó Nemzet Programnak köszönhetően a városból és környékéről. Virth Balázs mesteredző a saját szemével tapasztalta, hogy milyen kiváló ez a kezdeményezés.

"Bár az Úszó Nemzet Programnak nem az a célja, hogy aki részt vesz, versenyúszó legyen, sokkal inkább az, hogy megismerkedjen és megbarátkozzon a vízzel. Fontos, hogy óvodás-, iskoláskorban minél többen megtanuljanak úszni. Az úszás több sportág alapját jelenti. Kaposvár után itt, Sopronban is láthattam, hogy működik a program" - írta közösségi oldalán Virth Balázs mesteredző.  

fotó: Dr. Farkas Ciprián Facebook-oldala 
Ezerötszáz gyermek jut el uszodába a programnak köszönhetően Sopronból és környékéről. Ez óriási szám, hiszen, ha ebből csak százan a folytatás mellett döntenek, majd belőlük csak tízen szeretnének úszók lenni, már akkor is sokat adott az utánpótlásnak a program, és ez csak egy helyszín a húszból

 - tette hozzá Virth Balázs.  

Borítókép; illusztráció/ forrás; SopronMédia archívum 

Legnépszerűbb cikkek