Vass Szilárd alapító bohócdoktor egy éve hozta létre önálló bohócszakosztályát. A Dr. Bohóc Mosolyszolgálat a Szombathelyi Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány támogatásával indult, mára azonban helyi cégek, a MOL Gyermekgyógyító Programja és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja kezdeményezésüket.
Megalapításuk óta rendszeres látogatói a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház kis betegeinek. Régóta dédelgetett álmuk volt, hogy szeretetszolgálatukat kiterjesszék a régió más egészségügyi és szociális intézményeire is.
A Soproni Gyógyközpont vezetősége és az osztály munkatársai örömmel fogadták a kezdeményezést, így a bohócdoktorok mostantól Sopronban is rendszeresen felbukkannak majd. Április 4-től kéthetente vizitelnek a gyerekosztályon, a nyári időszakot követően pedig heti rendszerességgel látogatják a kis betegeket.
Sziszi doktor mellett egyelőre két lelkes doktorandusz, Zsuzsi és Jani bohócok végzik a viziteket. Céljuk pedig nem más, mint hogy közös játékkal, bolondozással, önfeledt kacagással feledtessék a betegségeket, a kórházi beavatkozások kellemetlenségeit és segítsék a kórházban lábadozó apróságok gyógyulását.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5d%2F14%2Fface3_dcwx.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F95%2F49%2Fface_4o_7.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb4%2F9d%2Fsface4_xq8_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F98%2F9d%2Fsface5_txqh.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F58%2F3d%2Fsface6_2quk.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fef%2Fef%2Fsface10_1k63.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe6%2F9f%2Fsface7_76hi.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc7%2Fc7%2Fsface-20__ku_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt