Sopronban lesznek a női és férfi vízilabda kupadöntők

  2021. november 5. - www.sopronmedia.hu (MTI)

December 23-án a Duna Arénában gálamérkőzéseket rendez a tokiói olimpián bronzérmes férfi és női válogatott, valamint az idén sikeresen szerepelt korosztályos nemzeti együttesek számára a Magyar Vízilabda Szövetség.

Vári Attila, az MVLSZ elnöke az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken elmondta, a sűrű hazai és nemzetközi versenynaptár miatt ez volt az egyetlen időpont, amely minden érintettnek megfelelt, és a szövetségi kapitányok is vállalni tudták a szereplést.
"Ezzel az eseménnyel szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki szurkolt nekünk az idei esztendőben, a válogatottak ellenfele pedig a japán csapat lesz majd" - fogalmazott az elnök, aki azt is közölte, hogy a férfi és a női Magyar Kupa négyes döntőjét idén egyaránt Sopronban bonyolítják majd le.
"December 10-11-én a férfiak, a következő hétvégén pedig a nők ugranak medencébe Sopronban, ahol egy gyönyörűszép uszodát építettek fel, amely méltó arra, hogy egy ilyen eseményt befogadjon" - jelentette ki Vári Attila.
A szövetség elnöke szót ejtett arról, hogy a következő esztendő során világbajnokság, Európa-bajnokság és Universiade is lesz, így a hazai felnőtt és korosztályos válogatottakra, valamint az MVLSZ-re sűrű versenyprogram vár. Vári arról is beszélt, hogy miként építették fel a női vízilabdában az utánpótlás-rendszert, illetve, hogy az U20-as korosztályban szereplő játékosok közül többen is fokozatosan beépíthetők lesznek a felnőtt válogatottba.

Mint ismert, a kormány támogatásával, 14 milliárd forintos hazai forrásból, a Modern Városok Program részeként épült meg új Lőver uszoda. A létesítmény a közoktatáshoz kapcsolódó úszásoktatási, diák- és tömegsport, valamint lakossági célú használat mellett alkalmas európai színvonalú vízisportversenyek megrendezése is.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...